Május 30. Péntek
2008-05-29 - 13:46:16

Május 30 és június 1 között kerül megrendezésre a város több pontján a X. Debreceni Simonyi Napok: A Simonyi Óbester nevével fémjelzett rendezvénysorozat régi polgári értékeket, szokásokat kíván feleleveníteni tömegeket mozgató katonai, kulturális és sportbemutatókkal, valamint különféle színvonalas művészeti produkciókkal. 19.00 órai kezdettel a Megyeháza ad otthont a megnyító ünnepségnek, melyen a Vasutas Musical Stúdió működik közre. Derecskén az I. Rákóczi György Gimnáziumban 12 órától, a Simonyi Napok rendezvénysorozat keretében, rendhagyó történelemórán vehetnek részt a diákok, és az érdeklődők. A programon Nemzeti- és huszárhagyományok ápolása a modern 21. század világában címmel vitéz Szoboszlai Endre, a Hajdú-Bihar megyei huszárbandérium alelnöke tart vetítéssel, és huszár-felszerelési bemutatóval színesített előadást.

10 és 14 órai kezdettel a Vojtina Bábszínházban Az Égen-földön mese várja a gyerekeket és szüleiket.

14 órától a Méliusz Könyvtárban a Megyejárás című rendezvénysorozat programjára várják az érdeklődőket, ahol jelen alkalommal Nyíracsád mutatkozik be.

14 -18 óráig az Eötvös Utcai Általános Iskolában SZENTLÁSZLÓFALVI CSALÁDI DÉLUTÁN KERÜL MEGRENDEZÉSRE, AHOVÁ SZÁMOS SZÍNES PROGRAM VÁRJA A CSALÁDOKAT.

A mai nappal július 13-ig látható a Modemben a Természetes körülmények között ? Kortárs képzőművészet Erdélyből című kiállítás. A kiállítás megtekinthető: hétfő kivételével minden nap 10-től 18 óráig, csütörtökön 12-től 20 óráig.

A hét végéig látogatható a ?Hátizsákkal és bakancsban a Föld körül? címet viselő Balázs Dénes világjáró földrajztudós életművét bemutató emlékkiállítás a Déri Múzeum Zoltai Lajos Termében. A november 23-án nyílt kiállítást több mint 25 ezren nézték meg.

Tizenharmadik alkalommal kerül megrendezésre május utolsó hétvégéjén a Tavaszi Kiállítás és Vásár Hajdúböszörményben. Május 30-án és 31-én három helyszínen: a Bocskai István Általános Iskola és Városi Sportiskola Sportcsarnokában, a Főtéren és az Iskola utcán mutatkozhatnak be a kiállítók és a vásározók.

Fátyol Zoltán festőművész kiállítása a Csokonai-házban május 31-ig látogatható.

A Magyar Sajtófotó Kiállítás az utóbbi évtizedekben az egyik legnépszerűbb és leglátogatottabb hazai kulturális eseménnyé vált. A kiállítás anyaga Budapesten kívül csak Debrecenben a Kölcsey Központban tekinthető meg június 05-ig.

A formatervezés hatékonyságának fokozására, a hazai formatervezők elismerésére elsőként 1979 őszén írták ki a Formatervezési Nívódíj pályázatot, amely azóta is töretlenül keresi és díjazza a legszebb magyar formákat. A díjpályázatot 2003-ban megújították és Magyar Formatervezési Díjra keresztelték. A vándorkiállításon 35 díjazott és 28 különdíjas alkotás látható a következő kategóriákban: bútor, textil, szilikát, ékszer, orvosi műszer, közlekedési eszköz, ruha/öltözék kiegészítők, lakás- és iroda felszerelés, vizuális kommunikáció. Mindez a Kölcsey Központban tekinthető meg június 11-ig.

Az Újkerti Közösségi Ház Emeleti Kisgalériájában az intézményben működő Festőtanoda képzőművészeti szakkör évadzáró kiállítása Június 12-ig várja a látogatókat.

EL?ZETES:

Ha szombat este, akkor buli!!! Az orange Music Club-ban Dj Szatmáry fog gondoskodik a hangulatról.

A jó idő megérkezésével egyre több szabadtéri rendezvényen vehetnek részt a Tisza-tavi régiót felkereső vendégek, így például szombaton Kunmadarason MOTOPORT Kupa II. futam és Toyota RoadService Kupa várja az érdeklődőket.

Szintén szombaton 15-18 óráig a Jubileumi játszótér NAGYERDEI CSALÁDI DÉLUTÁN-nak ad otthont. Programok: a Pillangó bábszínház előadásában az Aranyhal című bábjátékot nézhetik meg a csemeték, lesz Gyermekcsalogató a SZÁRNYAS SÁRKÁNYOKKAL, Szelek szárnyán a HANGFOGÓ BAND gyermekműsora, Népi és ügyességi játékok, vetélkedők, KÉZM?VES JÁTSZÓKA gyermekjátékok készítése természetes anyagokból.



További cikkek a témakörből
Május 31. Szombat
2008-05-30 - 14:29:17

Június 01. Vasárnap
2008-05-30 - 14:30:04

Május 29. Csütörtök
2008-05-28 - 12:51:19

Május 28. Szerda
2008-05-27 - 12:34:32


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu