SPORT
2008-05-25 - 16:28:58

Lewis Hamilton, a McLaren-Mercedes brit pilótája nyerte a Forma-1-es világbajnokság idei hatodik futamát, a Monacói Nagydíjat.
A lengyel Robert Kubica (BMW-Sauber) lett a második, a brazil Felipe Massa (Ferrari) pedig a harmadik.
A harmadik helyről indult Hamilton - aki a 78 körösre tervezett versenyt az előírt két óra lejárta miatt 76 kör alatt nyerte meg - idei második, pályafutását tekintve pedig hatodik futamgyőzelmét ünnepelhette.
A címvédő finn Kimi Raikkönen (Ferrari) csak kilencedik lett, így Hamilton az összetett pontversenyben is átvette a vezetést 38 ponttal. Ra:ikkönennek 35, Massának pedig 34 pontja van.

A Soporni ligában ma este 6-tól több mérkőzésre is sor kerül. A Győr a Vasast fogadja, a Honvéd Nyíregyházán vendégszerepel, Tatabányára megy a Kaposvár, a siófokiak Székesfehérváron játszanak, a Diósgyőr pedig a Megyeri úton az Újpesttel találkozik.
A Lokit pénteki botlása, 2-2-es paksi vendégszereplése miatt, csak a Reac győzelme segítheti 4. bajnoki címe megszerzéséhez, az MTK hétfőn játszik idegenben, szintén este 6-tól.

Szávay Ágnes maradt a 13. helyen a női teniszezők legfrissebb világranglistáján, amelyet - a francia nyílt bajnokság rajtja miatt - a hagyományoktól eltérően már ma nyilvánosságra hoztak.
Az élen változatlanul az orosz Marija Sarapova áll.

A jövő heti Európa-bajnoki selejtezőkre készülő magyar női röplabda-válogatott 3-1-re kikapott a spanyoloktól a szombathelyi Savaria-kupa utolsó fordulójában, így a második helyen zárta a tornát.




További cikkek a témakörből
Halálos baleset volt a 35-ösön
2008-05-26 - 09:37:51

Ma rajtol az országos túra
2008-05-26 - 09:39:07

MaVíz: A vezetékes víz nem ártalmas az egészségre, ráadásul olcsóbb, mint a palackozott víz
2008-05-25 - 11:52:58
A szervezet június 11-e és13-a között Debrecenben ÖKO-AQUA címmel rendez nemzetközi vízgazdálkodási kiállítást és konferenciát, amelynek házigazdája a Debreceni Vízmű Zrt. lesz.
Felmentették a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti igazgatóját
2008-05-25 - 08:42:25
Csurka László közlése szerint Bencze József országos rendőrfőkapitány péntek délután magához hívatta, s közölte vele, hogy indoklás nélkül visszavonja vezetői megbízatását. Az ezredest - mint mondta - váratlanul érte a döntés.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu