GYERMEKNAPI PROGRAMOK:
Gyereknapon, azaz ma a Kerekestelepi strandon 12 éves korig ingyenes lesz a belépés, valamint a Nagyerdei strandon ingyenes lesz a csúszda.
? A F?NIX REPÜL?KLUB DEBRECEN és a debreceni repülőtér gyermeknapi sétarepültetést szervez mára 10 órától 19 óráig a debreceni repülőtéren.?
Nomád játékok, kézműves játszóház, kincskereső játék, íjászkodás, lovaglás, ugrálóvár, aszfalt rajzverseny, mesemondó verseny, bohócok és még sok meglepetés várja a kicsiket Polgárra az M3Archeoparkban megrendezésre kerülő Gyermeknapra.
Világraszóló rendezvénnyel kedveskedik a kormány vasárnap a gyerekeknek. Immár hagyomány, hogy gyermeknapon a lurkóké a Kossuth tér.
Nem csak a legkisebbeket várja szórakozás, a programon a nagyobbak játszva tanulhatják meg, miként állhatnak helyt az élet rázósabb pillanataiban is. A helyszínen számtalan vetélkedőn vehetnek rész a családok, de lesz katonai álca-arcfestés, tömlőgurító-verseny, mini katonai járműkészítés, valamint vihar-szimulációs gyakorlat. A programot színesítik továbbá mentőkutyás bemutatók, illetve a meteorológiai központ ismert arcainak beszámolói. A színházi programok kedvelői is nyugodt szívvel kisétálhatnak a Kossuth térre, ugyanis számtalan kulturális programmal várja őket a táncos lábú Keleti Andrea, aki gólyalábas bemutatók mellett bábszínházzal, illetve gyerek ?Ki Mit Tud??-dal szórakoztatja a gyerekeket.
A mai nap folyamán a NAGYERDEI KULTÚRPARKBAN IS MINDEN PROGRAM A GYEREKEKNEK KEDVESKEDIK.
EZEN KÍV?L:
A Hajdúszoboszlói Repülőtéren a kiállítással egybekötött nemzetközi rádió távirányítású repülő és helikopter modellbemutató ma is várja az érdeklődőket. A rendezvényen lehetőség lesz utasrepültetésre is, de a bátrabbak megpróbálkozhatnak a repülőmodell vezetéssel. A program délelőtt 9 és 13 óra között zajlik.
10 órai kezdettel a Vojtina Bábszínházban A Paprikajancsi szerenádja című előadás várja a gyerekeket és szüleiket.
A III. Debreceni Gyermek és Ifjúsági Fesztivál döntőbe került produkciókból összeállított gálaműsort láthatják az érdeklődők ma a Kossuth téren 16 és 22 óra között.
Aki még nem tervezett hétvégére semmit, ajánljuk figyelmébe a Tisza-tó-t, ahol a fürdőzés mellett most egy nem mindennapi program is várja az érdeklődőket: Az Abádszalókon tartandó Erőemelő versenynak ma van az utolsó napja. Abádszalókon ma egy másik rendezvény is számos színes programmal kecsegtet: Városi Gyermeknap kerül megrendezésre a Szabadtéri színpadon és környékén. Délután 17 órakor pedig a Berkenye együttes műsorát tekinthetik meg az érdeklődők.
A Zongora Mesterei ? Olli Mustonen koncertje kezdődik ma 19 órai kezdettel. A zongora mesterei programsorozatunkban ezúttal korunk egyik legizgalmasabb zongoristája, a Helsinki Fesztiválzenekar alapítója és a Tapiola Sinfonietta zenekar vezető karmestere, a finn Olli Mustonen akkordjai csendülnek fel a Kölcsey Központ Nagytermében.
A tegnapi nap után ma is folytatódik a IV. Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál & VII. Pünkösdi Sokadalom a Fesztivál téren. A grillen sült finom falatok mellett kiváló sörfajtákat kóstolhatnak a fesztiválon résztvevők, és színvonalas népi- és showkoncertek szórakoztatják a nagyérdeműt.
A Homokkerti Díszművészeti kör 25 éves jubileumi kiállítását június 13-ig tekinthet meg a közönség a Tímárházban.
A MODEM 11 fiatal képzőművészt és egy képzőművész párost kért fel arra, hogy 2008 áprilisa és jövő év márciusa között készítsen egy-egy projektet az épület belső kertjébe, amelynek a témája a ?zárt kert?. Májusban Nagy Gábor György Lakoma című kiállítását tekintheti meg a közönség. Nagy Gábor György annak a fiatal grafikusnemzedéknek a karakteres képviselője, akik a kilencvenes évek második felétől számítógép segítségével készítik grafikáikat.
Balázs Imre és B.Mikli Ferenc Festőművészek kiállítását a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériájában június 15-ig - hétfő kivételével - naponta 14 órától - 18 óráig látogathatják az érdeklődők.
Előzetes:
Kardos József Kardos Erika versenytáncosok 15 éves Jubileumi Táncgálája lesz Május 28.-án 19:00-tól a Csokonai Színházban. Sztárvendégek: Oszvald Marika, Peller Károly és Csutka István.(fel kell sorolni a neveket!!)
11 órakkor Oravecz Attila fotóőművész kiállításának megnyítója várja az érdeklődőket a DOTE Elméleti Galériában. A tárlat Június 6-ig fogadja a látogatókat.