Május 24. Szombat
2008-05-23 - 16:37:06

Egész napos fotográfiai kísérletnek ad helyet a Modem. Az év leglátványosabb múzeumi játéka lesz ma a Baltazár Dezső téren délelőt 10 és délután 5 óra között. Bölcskey Miklós képzőművész 1999-ben építette meg első nagyméretű Camera Obscuráját. Azóta a Camera Obscura performansz Angliában, Szlovákiában, Törökországban és New Yorkban is megvalósult. A nagyméretű képalkotó tér létrehozásához a résztvevők aktív közreműködése is szükséges. Fekete mezőgazdasági fóliát használva nem ritkán 20-80 emberrel közösen alakul ki az a sötét tér, a fényképezőkép, mely a körülöttünk lévő világ változatos képeit teszi megörökíthetővé.

15 órakkor Hegedűs Miklós festőművész kiállításának megnyítója várja az érdeklődőket a DOTE Élettudományi Galériában. A tárlat Június 6-ig fogadja a látogatókat.

Aki még nem tervezett hétvégére semmit, ajánljuk figyelmébe a Tisza-tó-t, ahol a fürdőzés mellett most egy nem mindennapi program is várja az érdeklődőket: május 23-25. között Abádszalókon Erőemelő verseny kerül megrendezésre.
A jó idő megérkezésével egyre több szabadtéri rendezvényen vehetnek részt a Tisza-tavi régiót felkereső vendégek. Az Álompart Sarudi és Dinnyésháti parti szakaszán kerül megrendezésre a Vízi Vidámságok Fesztiválja. A rendezvény célcsoportja: egyetemek főiskolák ifjúsága, gyermekek , családok. Várható programok: Vitorlabontó verseny, Főzőverseny, Kajak kenuverseny, Gyerekeknek aszfaltrajzoló verseny, Vitorlás és vízi bemutató show, Strandröplabda verseny, Tisza-tavi papírsárkány készítő és eregető verseny.

Ma és holnap kerül megrendezésre Hajdúszoboszlón a Fesztivál téren a IV. Hajdúszoboszlói Grillétel- és Sörfesztivál & VII. Pünkösdi Sokadalom. A grillen sült finom falatok mellett kiváló sörfajtákat kóstolhatnak a fesztiválon résztvevők, és színvonalas népi- és showkoncertek szórakoztatják a nagyérdeműt.

Ma és holnap szintén Hajdúszoboszlón a Repülőtéren, kiállítással egybekötött nemzetközi rádió távirányítású repülő és helikopter modellbemutatóra várják az érdeklődőket. Lehetőség nyílik utasrepültetésre valamint a bátrabbak megpróbálkozhatnak a repülőmodell vezetéssel is. A 9 órakor kezdődőd rendezvény keretében Veress Zoltán műrepülő Európa bajnok 17 órától látványos műrepülő show műsort fog bemutatni a látogatóknak.

17 órakkor nyílik meg Rácz György képzőművész emlékkiállítása Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Városi Művelődési Központban.

?Nagyváros már, ahol a villamos jár? annak a kiállításnak a címe, amelyen villamosmodelleket- maketteket láthatnak az érdeklődők. A tárlat a Jászai Antik Klubban május 27-ig várja a látogatókat.

GYERMEKNAPI PROGRAMOK:

? A F?NIX REPÜL?KLUB DEBRECEN és a debreceni repülőtér gyermeknapi sétarepültetést szervez a mai illetve a holnapi napra 10 órától 19 óráig a debreceni repülőtéren.?

Be kell mondani!!!!!!!!!!!
Gyereknapon, azaz holnap a Kerekestelepi strandon 12 éves korig ingyenes lesz a belépés, valamint a Nagyerdei strandon ingyenes lesz a csúszda.

A Csapókerti Liget téren gyermeknap alkalmából Családi majálisra invitálják a lakosságot számos színes és szórakoztató programmal.

10.00 ? 14.00 óra között a VASUTAS EGYETÉRTÉS M?VEL?DÉSI KÖZPONT-ban GYERMEKNAPI KAVALKÁD várja a családokat.

Ma 9 órától Vargakerti Gyermeknapot tartanak a Közép utcai Óvodában, ahol
többek között játékos családi vetélkedőkre, kézműves foglalkozásokra, rajzversenyre és több zenés műsorra várják az érdeklődőket.

900 órától az Új Élet Parki Könyvtár LIBAKERTI KÓPÉSÁGOKNAK AD OTTHONT.

9.30 és 13 óra között az Ibolya Utcai Általános Iskolában IBOLYA UTCAI CSALÁDI DÉLEL?TT-re várják a környékbelieket.

9.30 és 13 óra között a FÉNYESUDVARBAN is GYERMEKNAPI CSALÁDI DÉLEL?TT-öt tartanak.

9:30-tól TÓCÓSKERTI KÖLYÖKNAPRA INVITÁLJA A GYEREKEKET AZ István úti fiókkönyvtár.

14:30-tól az Újkerti Közösségi Ház előtti téren ÚJKERTI GYERMEKNAPI CSALÁDI DÉLUTÁN lesz.





EL?ZETES:

Kardos József Kardos Erika versenytáncosok 15 éves Jubileumi Táncgálája lesz Május 28.-án 19:00-tól a Csokonai Színházban. Sztárvendégek: Oszvald Marika, Peller Károly és Csutka István.(fel kell sorolni a neveket!!)



További cikkek a témakörből
Május 25. Vasárnap
2008-05-23 - 16:37:53

Május 26. Hétfő
2008-05-23 - 16:38:32

Május 23. Péntek
2008-05-22 - 16:00:14

Május 22. Csütörtök
2008-05-21 - 15:22:06


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu