Május 18. Vasárnap
2008-05-16 - 16:33:11

A régió legjelentősebb autós seregszemléje a Debreceni Tavaszi Autókiállítás még ma is várja a látogatókat a Kossuth téren. A már hagyományokkal rendelkező autókiállításon a megye személygépkocsi- és haszongépjármű-márkakereskedői legújabb és legnépszerűbb modelljeit csodálhatjuk meg. Több száz négykerekű mellett kisebb-nagyobb motorkerékpárokat, teherautókat, illetve autós kiegészítőket is láthatunk.

Ma a Kölcsey Központban a gyerekek lesznek a Központban! A Központban a gyerekek című rendezvénysorozat 2008-ban a Gyermeknappal nyitja meg kapuit. Számtalan izgalmas és szórakoztató, ugyanakkor tanulságos, logika és kézügyesség- fejlesztő programmal várják az apróságokat és nagyobbakat egyaránt 9.00-13.00 között. 16.00 órától a Nagyteremben Halász Judit ad koncertet gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt.


. A 10 órától Nagycsere térségében kerül megrendezésre a Debrecen tájékozódási futó bajnokság. A verseny célja a bajnoki cím eldöntése, a sportág népszerűsítése, tájékozódási képesség fejlesztése.

10 órai kezdettel a Vojtina Bábszínházban A farkas és a hét kecskegida című előadás várja a gyerekeket és szüleiket.

Ma délelőtt 10:30-tól MAZSORETT SHOW címmel
jótékonysági gálát szerveznek a mazsorett és a tánc jegyében a Csapókerti Közösségi Ház nagytermében.

Idén ötödik alkalommal hirdetik meg a Fuss a fényben Deloitte Futógálát. Debrecenben ma kerül sor a futásra. Mindenkit szeretettel várnak a helyszínre, a Dr. Kettesy Aladár Általános Iskola és Kollégium Gyengénlátók Általános Iskolájába.

Varga József debreceni grafikuaművész kiállítása a Mű-Terem Galériában május 30-ig látogatható.

Július 6-ig várja a látogatókat Aba-Novák ? Az életmű című kiállítás a MODEM-ben.



További cikkek a témakörből
Május 19. Hétfő
2008-05-16 - 16:33:39

Május 20. Kedd
2008-05-19 - 11:13:43

Május 17. Szombat
2008-05-16 - 16:32:38

Május 16. Péntek
2008-05-15 - 16:55:40


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu