10 órától a Ládafia Színház Nyakigláb, Csupaháj, Málészáj című vendégjátékát tekinthetik meg az érdeklődők.a Vojtinában.
11 órakkor nyílik meg Egy népművelő visszatekintő kiállítása 25 év a Művészetért a Művészekért címmel a DEOEC Élettudományi Galériában. A tárlat május 9-ig látogatható.
Két szakág, az angol és a western díjlovaglás (azaz a reining), illetve a két sportág kiemelkedő alakja találkozik egymással különleges formában, egy bemutatóval egybekötött professzionális edzés keretében, ahol az érdeklődők bepillantást nyerhetnek az irányzatok munkafolyamataiba. A program délutáni részében pedig sajátos módon a lovasok lovat cserélnek és kipróbálják magukat a másik szakágban is! Érdekes és szórakoztató program bennfentesek és kevéssé hozzáértők számára egyaránt! Az Eszme-Cserére 10 órai kezdettel kerül sor, a Debreceni Lovasakadémia Kartács utcai lovardájában.
19.00 órától A Debreceni Lyra Szimfonikus Zenekar hangversenye lesz hallgatható a Tóth Árpád Gimnáziumban.
A Központban a nagyvilág című ? Észtországot bemutató programsorozat keretein belül 19:00 órától a Kölcsey Báltermében VICTORIA KAMARAKÓRUS ad koncertet.
A Kárpátmedencei Kisvasutak Napjai keretében ma tartja a debreceni Zsuzsi Erdei Vasút hagyományos kisvasúti napját. A kisvasúti napon zenés kultúrműsor lesz Hármashegyalján. Étkezési lehetőség, büfé biztosítva.
Programok:
- gyermek szépségverseny
- egyensúlyozó és bűvész show
- ugráló vár
- ételkülönlegességek
- kirakodó vásár
- kézművesek
- különböző színpadi műsorok
A Partíció ? Intermédia öt kontinensről címet viselő kiállítás május 11-ig látogatható a MODEM-ben.