Április 18. Péntek
2008-04-17 - 13:07:54

8.00 órakkor kezdődik a Vasutas Egyetértési Művelődési Központban a Gyermek- és Ifjúsági Fesztivál elődöntője vers, próza, és egyéb kategóriákban.

8-16 óráig a Szoboszlói Úti Általános Iskola nevelői, szülői és diákközössége partnerintézményeivel hagyományteremtő célzattal Iskolanapot tart, melyre várják az érdeklődőket.

10 órától a Vojtina Bábszínházban A vén kutya címmel játszószínházi előadás várja a látogatókat.

Az Észak-alföldi Regionális Ifjúsági Tanács 2008. évi kiírásához és a
Fiatalok Lendületben Programhoz kapcsolódó tanácsadó és információs napokat
tartanak a megyeszékhelyeken, így ma 10 órától ? Debrecenben a Regionális Ifjúsági Irodában a. Többek között bemutatják a megújult Regionális Ifjúsági Tanácsot, továbbá a Fiatalok Lendületben Program kínálta lehetőségeket, és annak régiós tapasztalatait.

Klímakörút 2008 a címe annak a rendezvénysorozatnak, melynek keretein belül Dr. Fodor Gábor környezetvédelmi és vízügyi miniszter a Debreceni Egyetemre látogat. A miniszter Dr. Jávor András rektorhelyettessel együtt nyitja meg a rendezvényt április 18-án.
Az országos rendezvénysorozat harmadik állomásán a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium a klímaváltozás súlyos következményeire kívánja felhívni a figyelmet. Az előadások, filmvetítések és szabadtéri események látogatói megismerkedhetnek az éghajlatváltozás folyamatával, illetve a Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia tartalmával. A Debreceni Egyetem Aulájában 11 órakor kezdődő programok keretében tart előadást Dr. Láng István (MTA) a klímaváltozás hatásait és következményeit kutató VAHAVA-projektről, majd magyarországi helyzetértékelést hallhatunk, illetve információt szerezhetnek a résztvevők a klímaváltozásról az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársától. Délután a Kossuth téren folytatódnak a programok: Gryllus Vilmos gyermekkoncertje után játékos klímavetélkedő következik, majd zöldcivilek mutatkoznak be. Este 8 órakor fényfestészet látható, majd Marót Viki és a Nova Kultúr zenekar szórakoztatja a közönséget.

14.00 órától a Mű-Terem Galériában ?Képes világ? címmel Fotóművészeti játszóház várja az iskolai csoportokat. Korniss Péter fotóművész Erdélyi képek 1967-2004 című kiállítása április 30-ig várja a látogatókat ugyanitt.

Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében 14.00 órától Hegedű tanszaki hangversenyt tartanak.

18 órakkor kezdődik Szabics Ágnes Fúga című kiállításának megnyítója a MODEM belső kertjében. A tárlat május 18-ig áll nyitva a látogatók előtt.

18.00 órától az Oláh Gábor utcai Sportcsarnokban az Edda, Bikini, és a Wall Street koncert kínál szórakozási lehetőséget.

19.00 órától a Csokonai Színházban Hofi mánia címmel A Cotton Club Singers koncertje várja az érdeklődőket.

A fény művészete címet viseli Kepes György kiállítása mely június 15-ig látogatható a MODEM-ben. Ugyanitt a ?Patríció-Intermédia öt kontinensről? című kiállítás május 11-ig várja látogatóit.

Kiss Árpás (MO-RÉ) fotográfus kiállítása Civis Grand Hotel Aranybika Galériájában április 27-ig látogatható.

EL?ZETES:

Április 18-20 között kerül megrendezésre a XII. HAJDÚÉP Építési és Lakberendezési Szakkiállítás, VII. DEGÉP Épületgépészeti Szakkiállítás, VII. NYÍLÉP Ajtó, Ablak és Árnyékolástechnikai Szakkiállítás, V. KERTÉP Kertépítési Szakkiállítás, II. Fürdőkultúra Fürdő és Wellness Szakkiállítás: A régió legnagyobb építési, épületgépészeti, és kertépítési kiállítása minden évben új termékekkel, szolgáltatásokkal és vásári akciókkal várja a látogatókat a Főnix Csarnokban.
A Hajdúszoboszlói Csipkeverő Szakkör tíz éves jubileumi kiállítása április 25-ig tekinthető meg a Szoboszlói Galériában.

Városunkba érkezik Április 22 -én a Közép-Európa Rally!
A Főnix Csarnokban, és a körülötte lévő parkolóban az egész család válogathat majd a Tavaszköszöntő programok közül. Amíg az apukák a versenyző raliautókban gyönyörködhetnek, addig a család többi tagjának remek szórakozási lehetőséget kínál a Bon Bon és az Irigy Hónaaljmirigy ingyenes koncertje. Az igazi fesztiválhangulatot garantálják a fellépő zenészek és az izgalmas programok. Ott a helye mindazoknak, akik egy Tökéletes családi kikapcsolódásra vágynak! Tehát mindez április 22-én délután illetve este a Főnix Csarnokban



További cikkek a témakörből
Április 19. Szombat
2008-04-18 - 14:56:27

Április 20. Vasárnap
2008-04-18 - 14:57:15

Április 17. Csütörtök
2008-04-16 - 12:35:11

Április 16. Szerda
2008-04-15 - 13:25:04


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu