Április 01. Kedd
2008-03-31 - 13:33:03

Az intézmény mindennapjaiba pillanthatnak be az érdeklődők a Karácsony György Utcai Óvodában április 1-jén, kedden, ahol nyílt napot rendeznek így könnyítve meg az óvodaválasztás előtt álló szülők dolgát.

A Vojtina Bábszínházban 10 és 14 órai kezdettel A fülemüle című előadás várja a gyerekeket és szüleiket. Szintén 10 és 14 órától Árpád megvesz egy országot címmel játszószínházi előadás is várja a látogatókat.

Az Újkerti Könyvtárban Április 1-18 között kerül megrendezésre a kiskorú és felnőtt értelmi fogyatékosok kézműves munkáiból rendezett kiállítás az Esélyegyenlőségi Hetek Programsorozat keretében. Ugyanebben az idővallumban látható a Gyermekrészlegen az Ügyes kezű olvasók kézműves kiállítása is.

Aki a Kölcsey Központot szeretné felkeresni az számoljon azzal, hogy április 1. és 4. között zárva tart.

A Méliusz Központ szeretettel vár minden érdeklődőt a "Velünk élő kisebbségek" sorozat következő rendezvényére, melyet Debrecen Megyei Jogú Város Német Kisebbségi Önkormányzatával és a Debreceni Német-Magyar Kulturális Egyesülettel közösen szervez április 1-8 között. Ma 16.30-tól az ünnepélyes Megnyitóra kerül sor , 17.30-tól pedig filmvetítés kezdődik a kelet-magyarországi németek életéről.

A CSOKONAI SZÍNHÁZBAN 18.00-TÓL A MACSKÁK SZERDÁJA CÍM? EL?ADÁS LÁTHATÓ. NEM SOKKAL KÉS?BB A HORVÁTH ÁRPÁD STÚDIÓSZÍNHÁZBAN 19.00 ÓRÁTÓL A CSAVARGÓK TÍZPARANCSOLATÁT TEKINTHETIK MEG A KERTÉSZ GYULA BÉRLETTULAJDONOSOK.

A Mécsvilág Művészkör Hit-Világ-Kép című kiállítását április 11-ig láthatja a közönség a Híd Kulturális Központban. Kiállító művészek: Herman Emőke festőművész, Láng-Miticzky Katalin textilművész és M. Kiss Katalin keramikusművész.

A Tavaszi Tárlat a város kiemelkedő jelentőségű művészeti eseménye, mely április 13.-ig várja a látogatókat a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériában. A Tavaszi Fesztivál rendezvényeként Hajdú-Bihar megye és Debrecen hivatásos képzőművészeinek teremt bemutatkozási alkalmat, tematikai megkötöttségek nélkül.


Weintragen Adolf festőművész emlékkiállítása április 11-ig látogatható a DEOEC Elméleti Galériában. Ugyaneddig tekinthető meg a Nagyváradi Festőművészek csoportos kiállítása is az Élettudományi Galériában.



További cikkek a témakörből
Április 02. Szerda
2008-04-01 - 13:04:07

Április 03. Csütörtök
2008-04-02 - 13:10:14

Március 31. Hétfő
2008-03-28 - 14:34:00

Március 30. Vasárnap
2008-03-28 - 14:33:32


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu