Közös sétára várja a gyerekeket, szülőket, pedagógusokat ma a Magyar Hospice Alapítvány Debrecenben. Az akció a "Méltóság Mezeje" felvilágosító kampány része, amelynek célja, hogy ledöntsék a halállal kapcsolatos tabukat és felhívják a figyelmet arra, hogy az emberi méltóság az utolsó pillanatig megőrizhető. A Magyar Hospice Alapítvány tavaly ősszel indította el a "Méltóság mezeje" kampányt. Két nagyvárosban, Debrecenben és Budapesten nárciszhagymákat ültettek egy-egy szép köztéren az emberi méltóságért és a humánus gondozásért. A program során elsősorban óvodásokkal, iskolásokkal szeretnék megértetni az élet körforgását, és azt, hogy az elmúlás is hozzátartozik az emberi léthez.