Városunkban több mint tíz éve működik menekülttábor. Annak hátterében, hogy a város most kéri a befogadó állomás kitelepítését, az új menekültügyi törvény áll. Eszerint ugyanis mind a három magyarországi tábornak más a feladata. Január elseje óta Debrecenbe kerülnek azok, akik már kérelmezték a menekült státuszt, de még nem kapták meg. Korábban minden táborban voltak vegyesen kérelmezők és már elismert menekültek is. A tegnapi közgyűlésen Kósa Lajos polgármester azt is sérelmezte, hogy nem értesítették őket az új szabályozásról. A közgyűlés úgy döntött, kezdeményezik a tábor megszüntetését, pontosabban áthelyezését. Az erről szóló határozatot a közgyűlés elküldte a menekültkérdést felügyelő Igazságügyi és Rendészeti Minisztériumba, értesült a közrádió.