Szombathely rendezheti meg április 4-én és 5-én a férfi kosárlabda Magyar Kupa négyes döntőjét, melyben Atomerőmű-Körmend illetve Falco-Albacomp elődöntőre kerül majd sor.
Összesen 267 autó, motor és kamion rajtol az április 20. és 26. között Magyarországon illetve Romániában sorra kerülő Közép-Európa-ralin, amely a tereprali Dakar-széria első versenye lesz. A verseny rajtja Budapesten a Hősök terén lesz, ezután a táborfalvai gyors következik, majd Romániában, Nagybánya környékén további öt mért szakasz következik. A folytatásra a "karaván" visszatér Magyarországra, és Veszprém mellett további négy gyorsaságival fejeződik be a nagy kaland.
Egy nappal később lép pályára a DVSC-TEVA Kaposváron. A Magyar Labdarúgó-szövetség Versenybizottsága a klub kérésének eleget téve módosította a bajnoki mérkőzés időpontját. A LOKI azért kérte, hogy egy nappal később játszhassák le a találkozót, mert 27-én, csütörtökön Magyar Kupa-mérkőzést játszik a lokomotív. A 21. fordulóban esedékes, eredetileg március 29-ére, szombat 16 órára kisorsolt Kaposvár elleni összecsapást március 30-án, vasárnap 16 órától rendezik.