9.30 óra és 11 órai kezdettel A vén kutya címet viselő játszószínházi előadás várja a bérlettulajdonosokat, majd 14 órától Mátyás mesék, avagy Matyi királlyá lesz címmel szintén játszószínházi előadás várja a gyerekeket és szüleiket.
Az Újkerti Közösségi Ház ad otthont 10.00 órától a ?48-as játszóháznak, ahol csákó és pártakészítés várja az érdeklődőket.
A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Karának Liszt termében 14.00 órától Orgona tanszaki hangverseny várja az érdeklődőket.
A Mű-Terem Galériában is ?48-as játszóház? lesz 14.00 és 15.00 órai kezdettel, ahol kokárdát készítenek, 48-as kiadványokat ismerhetnek meg a gyerekek, meglátogatják a tárlatot, végül puzzle-t raknak Mészáros Éva textilművész munkáiból.
15 órakor kerül sor a Déri Múzeum Dísztermében a 2007. évi Hajdú-Bihar megyei önkéntes néprajzi- és honismereti gyűjtőpályázat eredményhirdetésére. A díjkiosztás előtt a debreceni zeneiskola növendékei adnak műsort, majd a díjnyertes pályamunkákból szemelvényeket olvasnak fel az Ibolya utcai Általános Iskola tanulói.
Március 13. Fogyasztóvédelmi Világnap. Ez alkalomból két előadás követi egymást 16 órától a Debreceni Művelődési Központ Belvárosi Közösségi Házában: az első a Fogyasztói jogok az EU-ban és hazánkban című beszámoló, a másik A hatósági ellenőrzésekről és a nyilvánosságról szól. Az előadók az Országos Fogyasztóvédelmi Egyesület Hajdú-Bihar megyei szervezetének és a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság Észak-alföldi Regionális Felügyelőségének szakemberei. Céljuk, hogy tudatosabb fogyasztókká válhassanak a hallgatók.
A Csapókerti Közösségi Házban 16.00 órától ?Talpra magyar? címmel Forradalmi játszóház várja a gyerekeket.
18.00 órától a Gyógyító esték előadássorozat keretein belül Étel, ital ? Áldás és áldomás címmel Szántai Lajos művelődéskutató előadása lesz hallható a Kölcsey Ferenc Református Tanítóképző Főiskola II. emeleti színháztermében.
19 órai kezdettel nyílik meg a MODEM III. emeleti kiállítótermében a ?Patríció-Intermédia öt kontinensről? címet viselő nemzetközi intermédia-kiállítás. A többek között ausztrál, mexikói, argentin, lengyel, kanadai, cseh, koreai és osztrák művészek mellett számos magyar kiállító is szerepel a tárlaton (Nagyváradról, Kassáról, Budapestről, Székesfehérvárról és Debrecenből is), mely május 11-ig várja látogatóit.
19.00 órától a Csokonai színházban a Manon Lescaut címet viselő bemutató előadást tekinthetik meg a Csokonai Vitéz Mihály bérlettulajdonosok. Szintén 19.00 órától a Horváth Árpád Stúdiószínházban az Olympia című darab lesz műsoron.
A Lovardában 19.00 órától szintén Stand Up Dumaszínház. Fellépők: Aranyosi Péter, Beliczai Balázs és Litkai Gergely.
Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Művelődési Központban 19.30-tól Kocsis István történelmi játékának előadása nyújt szórakozási lehetőséget Árva Gethlen Kata címmel.
A Debreceni Egyetem Pszichológia Intézetének a mai napig tart hagyományos szakhete. Ezen alkalomból az ország számos pontjáról érkeznek híres pszichológusok, pszichiáterek és szakemberek. Az előadások az intézetben lesznek megtartva.
Papp Miklós szobrász-keramikus kiállítása március 21-ig várja a látogatókat a Józsai Közösségi Házban.
Március 14-ig tekinthető meg Losonczi József festőművész kiállítása a DEOEC Élettudományi Galériájában és Dr. Kövér József szobrászművész kiállítása az Elméleti Galériában.
Április 1-ig várja az érdeklődőket Galiger Tibor ?Az első ? című kiállítása a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban.