10.00 órától a Józsai Közösségi Házban ?Uccu lábam, jól vigyázz?? címmel Farsangi kézműves játszóház lesz gyerekeknek, felnőtteknek, családoknak, majd 18.00 órától Józsaiak farsangi bálja várja a környék lakóit.
10.30-tól a MODEM-ben Kedvenc tárgyad mint műalkotás címmel Múzeumpedagógia várja a 6 évnél idősebb gyerekeket.
Az immár 126 éves Zsuzsi Erdei Vasút 2008. évi évadnyitójaként, a hármashegyaljai végállomás melletti erdei tisztáson télbúcsúztató hagyományőrző rendezvényt szerveznek.
A téltemetés részeként kiszebáb égetést láthatnak, illetve más télűző rítusokban vehetnek részt a kilátogató érdeklődők. A talpalávalót a Szeredás Együttes szolgáltatja, s műsorban közreműködik a debreceni Városvédő Egyesület. A kisvonat indul Debrecen-Fatelepről 10 órakor, visszaindul Hármashegyaljáról 14 órakor.
15.00 órától az Újkerti Közösségi Házban Újkerti Családi farsang várja a környék lakóit.
Hagyományaihoz híven február havában a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Háza megrendezi az Újkerti Családi Farsangot ? immár tizenegyedik alkalommal. 15 és 18 óra között jelmezversennyel, bohócelőadással, táncbemutatókkal, kézműves foglalkozásokkal és tombolával várják a szervezők az érdeklődő családokat.
A hajdúszoboszlói Kovács Máté Városi Művelődési Központ és Könyvtár programja a mai napra: 17.30-tól Kiss J. Zsolt tart előadást Szellemi vallásgyakorlás a hétköznapokban címmel.
19.00 órai kezdettel a budapesti Új Színház vendégjátéka tekinthető meg a Csokonai Színházban Veszedelmes viszonyok címmel.
19.00 órától a Csapókerti Közösségi Ház Farsangi bálja várja a szórakozni vágyókat.
Egyetemes Európa címmel hat egyetemet érintő országos rendezvénysorozat kezdődik a Debreceni Egyetemen ma az Európai Bizottság Magyarországi Képviselete és a Külügyminisztérium támogatásával. A Debreceni Egyetemre látogat el elsőként az Egyetemes Európa programsorozat Info-járat kamionja február 15-26. között. Hasznos információkat szerezhetnek a hallgatók az európai uniós tanulási lehetőségekről, külföldi munkavállalásról, valamint az önkéntes munkáról.
A Vojtina Bábszínházban Február 24 ig tekinthetik meg az érdeklődők a ?Hallod-e, pendítsd az lantot!? című hangszerkiállítást. ?A tárlat elsősorban a Kárpát-medence és Európa népeinek hangszereit mutatja be a teljesség igénye nélkül. Mellettük helyet kapnak egzotikus érdekességek, mint az ukulele, a dutár, a sansa. Együtt a közel 80-féle hangszer, hangkeltő eszköz lenyűgöző látványt nyújt.
Ma és holnap Tollaslabda Serdülő Magyar Bajnokságnak ad otthont az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok.
Március 1-ig áll a látogatók rendelkezésére Medgyesi Károlyné csipkeverő ?Nyolcvan év a varrótű társaságában? című életmű-kiállítása a Híd Kulturális Központban.
Március 15-ig Győrfi András festőművész képeiből látható kiállítás a Misztika Galériában.
Bukta Imre életmű kiállítása vasárnapig látható a MODEM-ben Kibontott táj címmel. Szintén varárnapig tekinthető meg a Téli Szalon ? nemzetközi képzőművészeti kiállítás
A Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériában.
Ámos Imre centenáriumi kiállítását egy héttel meghosszabbította a MODEM, így 24-én zárul a tárlat.