DESZKA Kortárs Magyar Drámák Fesztiválja február 18-24. között kerül megrendezésre a Csokonai Színházban és más helyszíneken.Az előadások mellett viták, szakmai beszélgetések, felolvasószínházi előadások, drámabörze, műfordító szeminárium, író-rendező-néző találkozók, könyvbemutatók, kiállítások szerepelnek a programban.Ennek keretein belül a Csokonai Színházban 18.00 órától a Körmagyar című darab látható a budapesti Pesti Színház vendégjátékaként, 19.00 órától a Liselotte és a május című darab nézhető meg a Stúdiószínházban a kecskeméti Katona József Színház előadásában, végül pedig a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház vendégjátéka látható 22.00 órától Fotel címmel.
Az Apolló moziban február 18-án 19 órától a 9 és 1/2 randi című magyar film díszbemutatóját tartják.
Február 19-ig látható Tilless Béla képzőművész retrospektív kiállítása a Debreceni Egyetem főépületének díszudvarán.
Február 29-ig ?Kőből született? címmel Nagy Sándor szobrászművész kiállítása tekinthető meg a Mű-Terem Galériában.
9.30-tól ?Uccu lábam, jól vigyázz? címmel Játszóház várja a kisiskolásokat, melyben farsangi népszokásokat elevenítenek föl nekik. Helyszín a Belvárosi Közösségi Ház.
A Hortobágyi Nemeztközi Művésztelep alapításának 80 évfordulója alkalmából a 29.
kurzus ünnepélyes megnyítója 15 órakor az Aranybika Grand
Hotel Üvegtermében kerül megrendezésre.