Sport
2008-02-13 - 17:48:39

Június elsején Magyarország-Európa válogatott női kézilabda-mérkőzést rendeznek a magyar szövetség fennállásának 75. évfordulója tiszteletére. Az MKSZ tájékoztatása szerint a találkozónak a debreceni Főnix Csarnok ad otthont. A gálameccs előtti napon, május 31-én a Vígszínházban díszközgyűlést tart a szövetség.

Tavasszal is Sándor Tomi lesz a csapatkapitány. Erről a játékosok döntöttek. Titkos szavazásra került sor, mindenki egy papírra leírta, ki lenne leginkább alkalmas arra, hogy tavasszal viselje a kapitányi szalagot. Az eredmény nem okozott meglepetést, a választás Sándor Tamásra esett. Amennyiben a Loki-szurkolók egyik kedvence valamilyen oknál fogva nem tud játszani egy mérkőzésen, akkor Bernáth Csaba helyettesíti, ha a védő is kidőlne, Dombi Tiborra hárul a feladat, hogy összetartsa a csapatot.

Továbbra is Urbányi lesz a lilák edzője. A klub 2010-ig szerződést hosszabbított Urbányi István vezetőedzővel. Az Újpest labdarúgócsapatának célja, hogy a következő szezonban nemzetközi kupában szerepelhessen, ehhez legalább a második helyen kell végeznie, ugyanakkor inkább a bajnoki cím az elvárás.

Akár húszmillió forint is lehet a jutalma a pekingi olimpián aranyérmes magyar sportolónak. Elbert Gábor sport szakállamtitkár az MTI-nek elmondta, hogy a Magyar Olimpiai Bizottsággal közösen megtették javaslatukat a kormánynak. A MOB 15 vagy 20 millió forintot kért. A részletek kidolgozása, vagyis hogy mennyit kapnak a csapatok, illetve a pontszerzők, még hátravan.



További cikkek a témakörből
Lesz stadion?
2008-02-14 - 09:55:28

Sport
2008-02-14 - 09:55:41

Embercsempész bukott le Ártándnál
2008-02-13 - 17:48:25

Év végéig fel kell újítani a játszótereket
2008-02-13 - 17:47:01


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu