Eldőlt, hogy a Loki az FC Tiraspol ellen zárja a törökországi felkészülési mérkőzések sorozatát. A moldáv bajnokkal holnap 14 órakor csapnak össze Sándor Tamásék.
Huszonegy játékosból álló keretet jelölt ki Kemény Dénes, a férfi vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya a jövő heti, kecskeméti Volvo Kupára, amelyen az olimpiai címvédő magyar együttesen kívül a román, a kanadai és az ausztrál nemzeti csapat vesz részt. A péntektől vasárnapig tartó torna előtt a gárda együtt edzőtáborozik egy negyedik válogatottal, méghozzá a némettel, majd a közös gyakorlások végén, szerda este 7 órától barátságos mérkőzést is játszik a két csapat Hódmezővásárhelyen.
Június elsejétől egészen augusztus 31-ig tartó sportfesztivál színhelye lesz a Puskás Ferenc Stadion, a Stadion Nyár elnevezésű programsorozatnak, illetve az argentin labdarúgó-válogatott fellépésének köszönhetően. A Stadion Nyár keretében az ország legnagyobb játszótere épül fel a létesítmény Szoborparkjában, a programokat pedig a júniusi labdarúgó Európa-bajnokság és az augusztusi pekingi olimpia köré szervezik. A rendezők számos sportolási lehetőséget, kiállításokat és koncerteket kínálnak.
2009-ben Argentína és Chile ad otthont a világ legrangosabb tereprali versenyének. Az idei futam lefújása után pár nappal már felmerült, hogy esetleg teljesen új ?útvonalra? helyezik át a futamot, de a szervezők nem mondtak le Afrikáról ám amíg a mauritániai helyzet nem normalizálódik, kérdéses, hogy mikor térhetnek vissza a szaharába. ?A Szalay Dakar Team a versenyen teljes létszámmal fog részt venni és nagy izgalommal várja teljesen megújult versenyt?.