Február 10. Vasárnap
2008-02-08 - 13:28:38

2008. február 3-10. között kerül megrendezésre a XLV. TERMÉSZETBARÁT HÉT. Ennek keretein belül ma Záró gyalogtúrára kerül sor. Indulás a pályaudvartól 10:00 órakor induló 8-as busszal a paci végállomásig.

A Vojtina Bábszínházban 10 órától a Farkas és a hét kecskegida című előadás várja a gyerekeket. Ugyanitt Február 24 ig tekinthetik meg az érdeklődők a ?Hallod-e, pendítsd az lantot!? című hangszerkiállítást. ?A tárlat elsősorban a Kárpát-medence és Európa népeinek hangszereit mutatja be a teljesség igénye nélkül. Mellettük helyet kapnak egzotikus érdekességek, mint az ukulele, a dutár, a sansa. Együtt a közel 80-féle hangszer, hangkeltő eszköz lenyűgöző látványt nyújt.

10.00 órától a Nagyerdei Kultúrpark Állat- és Növénykertjének 50. születésnapja alkalmából szakvezetéssel egybekötött séta keretében várják azokat, akik szeretnének megismerkedni az örvös medvékkel.

18 órától a Nagyvárad Táncegyüttes "Rendes feltámadás" címmel (Tamási Áron azonos című novellája alapján) egész estét táncprodukciót ad elő a Vasutas Egyetértés Művelődési Központban.

A Stúdiószínház 19.30-tól az Olympia című darabot tekintheti meg a közönség.

A Téli Szalon ? nemzetközi képzőművészeti kiállítást február 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériában.

Az Arcok, testek, Hollywood címmel Szipál Márton fotóművész kiállítása március 4-ig várja a látogatókat a Kölcsey Központ Kiállítótermében.

Bicskey Zsolt "Aranykor" c. kiállítása február 15-ig áll a látogatók előtt nyitva a Nagytemplom toronygalériájában.

Február 19-ig áll nyitva a látogatók előtt Tilless Béla képzőművész retrospektív kiállítása a Debreceni Egyetem főépületének díszudvarán.

Február 29-ig ?Kőből született? címmel Nagy Sándor szobrászművész kiállítása látogatható a Mű-Terem Galériában.

A hétvége nem telhet el sport nélkül: ma a Hódos Imre Rendezvénycsarnok ad otthont a DVSC-Brassó női KEK kézilabda mérkőzésnek. Ide várják a drukkereket.



További cikkek a témakörből
Február 11. Hétfő
2008-02-08 - 13:29:05

Február 12. Kedd
2008-02-11 - 15:05:24

Február 09. Szombat
2008-02-08 - 13:28:06

Február 07. Csütörtök
2008-02-06 - 12:52:27


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu