Várhidi Péter, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya csapata védelmét dicsérte a Szlovákia elleni szerdai 1-1-es döntetlennel végződött barátságos mérkőzés után. "A szlovákok gólja előtt nem a védők hibáztak, hiszen őket kész helyzet elé állították a középpályán, mert a megbeszéltekkel ellentétben a labda elvesztése után nem álltak szorosan oda az ellenfél mellé. A kiugratás előtti átadást kellett volna figyelmes helyezkedéssel megakadályozni."
Helytállt, de vereséget szenvedett a DKSE-Airport Debrecen a bajnoki cím esélyese, az MKB Veszprém ellen. Kovács Mihály együttese hazai pályán 30-25-re kapott ki. A DKSE legeredményesebb játékosa Frey Tamás volt, az irányító nyolc gólt szerzett, Rédei István pedig hétszer volt eredményes. Kovács Mihály vezetőedző szerint a negyedik hely megszerzéséhez a következő három mérkőzést, a Békés és a Komló elleni idegenbelit, illetve a Dunaferr elleni hazait mindenképpen meg kell nyerni
Szávay Ágnes nem volt teljesen elégedett az olasz Garbin elleni második fordulós teljesítményével, igaz, így is bejutott a legjobb nyolc közé a 600 ezer dollár összdíjazású, párizsi női tenisztornán. A hetedik helyen kiemelt magyar kiválóság három szettben, 6:3, 4:6, 6:2-re verte a világranglista 39. helyén álló riválisát a szerda esti, fél 12-ig tartó meccsen.