Sport
2008-02-07 - 09:39:08

Helytállt, de vereséget szenvedett a DKSE-Airport Debrecen a bajnoki cím esélyese, az MKB Veszprém ellen. Kovács Mihály együttese hazai pályán 30-25-re kapott ki. A DKSE legeredményesebb játékosa Frey Tamás volt, az irányító nyolc gólt szerzett, Rédei István pedig hétszer volt eredményes. A találkozó során egyébként a debreceniek csupán egyszer vezettek, az első félidő hajrájában, 15-14-re. Kovács Mihály vezetőedző szerint a negyedik hely megszerzéséhez a következő három mérkőzést, a Békés és a Komló elleni idegenbelit, illetve a Dunaferr elleni hazait mindenképpen meg kell nyerni.

A dél-koreai bajnok Pohang Steelers együttesével két meccset is játszik a Loki holnap, mindkét csapat két részre osztja majd keretét. Február 11-én a román Dacia Mioveni lesz a gárda ellenfele, 13-án pedig a többszörös szerb bajnok, jelenlegi listavezető Partizan Belgrád ellen zárja a törökországi felkészülési meccsek sorozatát a DVSC.

Nagyon nehéz csatában megnyerte második mérkőzését is Szávay Ágnes a 600 ezer dollár összdíjazású női tenisztornán. A magyar lány bejutott a negyeddöntőbe, ahol a szlovén Katarina Srebotnik és a szlovák Daniela Hantuchova mérkőzésének győztesével játszik majd.

Az eddigi kettő helyett előfordulhat, hogy három bajnoki mérkőzést rendeznek majd vasárnaponként a labdarúgó Bundesligában. Erről kezdett tárgyalásokat a Német Labdarúgó Liga a közvetítések és összefoglalók készítésének jogaival rendelkező televíziós társaságok képviselőivel. A csatornák közös nyilatkozata szerint, bármilyen megoldást elfogadhatónak tartanak, ha ezekhez igazodva módosítják a már megkötött szerződéseket.



További cikkek a témakörből
Debrecenbe jön Gyurcsány Ferenc
2008-02-07 - 09:39:28

Jelentős a sztrájk támogatottsága Debrecenben
2008-02-07 - 09:39:53

Musical lesz az Abigélből
2008-02-07 - 09:38:50

Hamarosan befejezik a munkát
2008-02-07 - 09:38:34


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu