Egyenesen az egyetemeknek, főiskoláknak lesz utalható a diákhitel
2008-02-03 - 09:51:08

Ettől a hónaptól tehát a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Kecskeméti Főiskolán és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központján a költségtérítéses hallgatók már élhetnek ezzel a lehetőséggel.

Februárban kísérleti jelleggel néhány felsőoktatási intézményben a költségtérítéses hallgatók már élhetnek azzal a lehetőséggel, hogy egyenesen az egyetemeknek, főiskoláknak utalják a diákhitelt - olvasható a Diákhitel Központ honlapján.
Ettől a hónaptól tehát a Szegedi Tudományegyetemen, a Debreceni Egyetemen, a Kecskeméti Főiskolán és a Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központján a költségtérítéses hallgatók már élhetnek ezzel a lehetőséggel. A kormány január 23-i ülésén módosította a diákhitelről szóló jogszabályt. Ezentúl, amennyiben a hallgató úgy rendelkezik, az igényelt diákhitelének általa meghatározott részét közvetlenül a felsőoktatási intézménynek utalja a Diákhitel Központ. Ennek az a feltétele, hogy az intézmény együttműködési megállapodást kössön a központtal. Ezzel a megoldással a hallgató a költségtérítés összegét a diákhitelből finanszírozhatja úgy, hogy az intézmény megelőlegezi a beiratkozotti státuszát, mintha a félév kezdetével befizette volna a tandíjat vagy a költségtérítést.



További cikkek a témakörből
Pénteken megrendezésre kerül az első Debreceni Nyelvi Nap
2008-02-04 - 09:46:15

Debrecenben sem járnak a voantok
2008-02-04 - 09:46:32

Sport
2008-02-01 - 16:46:49

Megyejárás Debrecenben
2008-02-01 - 16:45:55


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu