A debreceni vasútállomáson a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete képviselői ma délelőtt 11 órától ugyan megkezdték a dolgozók tájékoztatását, arra kérve őket, hogy déltől vegyék fel a munkát, de az állomás ügyfélszolgálatánál fél tizenkettőkor erről még semmit sem tudtak - jelentette az MTI helyszínen tartózkodó tudósítója. A debreceni pályaudvar a déli órákban szinte kihalt, a várakozó szerelvények között a peronokon nincs senki, az állomás épületében azonban több tucat utas várakozik. Az ügyfélszolgálat szinte mindig tele van, de ugyanaz a válasz: Debrecenből nem indulnak, és oda nem érkeznek vonatok. Az összes személypénztár zárva van, bár a pénztárosok a helyükön vannak, és békésen beszélgetnek. Barna István, a VDSZSZ területi képviselet-vezetője, ügyvivő az MTI-nek elmondta: folyamatosan tájékoztatják dolgozóikat, s arra kérik, hogy déltől mindenütt vegyék fel a munkát. Közölte azt is, hogy amennyiben a hétvégi tárgyalások a vasúttársaság és a szakszervezetek között nem vezetnek eredményre, úgy legkésőbb hétfőn folytatódik a munkabeszüntetés, de az is lehet, hogy már vasárnap.