Sport
2008-01-30 - 17:20:11

Egygólos vereséget szenvedett a DVSC TEVA a mai felkészülési mérkőzésen. Egy-egy helyzettel kezdődött a Nagyvárad elleni felkészülési mérkőzés, utána sokáig nem forogtak veszélyben a kapuk a közepes színvonalú találkozón. A 32. percben zörgött meg először és utoljára a háló, egy bal oldali akciót követően Polekszics védett, de a kipattanóból a nagyváradi támadó vezetést szerzett. Az eredmény nem változott, a Loki 1-0-ra kikapott román ellenfelétől.

Várhidi Péter kijelölte a jövő szerdai, Limasszolban sorra kerülő, Szlovákia elleni barátságos mérkőzésre készülő válogatott keretét. A Ciprusra utazó küldöttségben nem kapott helyett a debreceni középpályás, Leandro és a kapus, Balogh János. Ott van viszont a nemrég Hollandiába igazolt és parádés teljesítmény nyújtó saját nevelésű játékosunk, Dzsudzsák Balázs.

A román, a svéd és a fehérorosz válogatott sikerrel vette az első fordulót a női tenisz Fed Kupa Euro-Afrikai Zóna I-es csoportjának nyitó napján, a Syma Sport- és Rendezvényközpontban. A három alakulat megnyerte a két egyest és így a páros eredményétől függetlenül már megszerezte a győzelmet.

Olyan játékosokat kívánnak felfedezni, akiket később az első osztályban láthat majd a nagyközönség. Ez az egyik célkitűzése annak az utánpótlás kézilabdatornának, amelyet hagyományteremtő szándékkal rendeznek meg városunkban, február elseje és harmadika között. Orendi Mihály, a Debreceni Sportcentrum Kht. Ügyvezető igazgatója elmondta, a fiataloknak sikerélményekre van szükségük, a cívisvárosi kézilabdacsapatoknak pedig megfelelő utánpótlásra. Az első Főnix Kupára a 98 és 92-es korosztályban, összesen 24 egyesület nevezett, 56 lány és 5 fiú csapat, a mérkőzéseket pedig öt helyszínen bonyolítják le, a Hódos Imre és az Oláh Gábor utcai sportcsarnokban, a Kazinczy és a Hunyadi János Általános Iskolában, valamint az Újkerti Nevelési Központban.



További cikkek a témakörből
Közpénz a propagandára
2008-01-30 - 17:28:10

Már 500 napja tüntetnek a Kossuth tériek
2008-01-31 - 09:44:00

Ifjú színészeket várnak
2008-01-30 - 17:17:48

Lecserélték a postaládákat városunkban
2008-01-30 - 17:16:44


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu