Január 27. Vasárnap
2008-01-25 - 14:38:36

Ma lesz az Állatok farsangja a Nagyerdei Kultúrparkban. Ezen a napon az állatjelmezben érkező látogatók díjtalanul léphetnek be az Állatkertbe. Fontos a jelmez jó felismerhetősége, ezért az álarc nem elegendő. Az érdeklődők 10 órától szakvezetéssel kísért séta során többek között hallhatnak a hónap állatáról, a szibériai tigrisről, megtekinthetik belülről is a rövidesen átadásra kerülő új medvekifutót és 11 órától az állatok etetésének is részesei lehetnek.

10.00 órától a Vojtina Bábszínház A három kismalac és a farkas című előadással várja a gyerekeket. Ugyanitt Február 24 ig tekinthetik meg az érdeklődők a ?Hallod-e, pendítsd az lantot!? című hangszerkiállítást. ?A tárlat elsősorban a Kárpát-medence és Európa népeinek hangszereit mutatja be a teljesség igénye nélkül. Mellettük helyet kapnak egzotikus érdekességek, mint az ukulele, a dutár, a sansa. Együtt a közel 80-féle hangszer, hangkeltő eszköz lenyűgöző látványt nyújt.

19.00 órai kezdettel a Csokonai Színház színpadán A tavasz ébredése című darab kerül előadásra.

2008. a Biblia éve A Magyar Bibliatársulat kezdeményezésére a katolikus, a református és az evangélikus egyház a 2008. esztendőt a Biblia évének nyilvánította.
Debrecen városában ünnepi istentisztelet keretében nyitják meg a Biblia évét az ökumenikus imahét záróalkalmán 17 órakor a Református Nagytemplomban.

Ludman Éva festőművész kiállítása a Mű-Terem Galériában Január 31-ig tekinthető meg.

Évkerék 2008 címmel február 29-ig látható a falinaptár kiállítás a Debreceni Művelődési Központ Újkerti Közösségi Házában.

A Téli Szalon ? nemzetközi képzőművészeti kiállítást február 24-ig tekinthetik meg az érdeklődők a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs Művészeti Galériában.

Február 9-ig áll nyitva a kapu Tar Ildikó festőművész ?Fák, virágok, fények? című kiállítása előtt a Híd Kulturális Központban.

Az Arcok, testek, Hollywood címmel Szipál Márton fotóművész kiállítása március 4-ig várja a látogatókat a Kölcsey Központ Kiállítótermében.



További cikkek a témakörből
Január 28. Hétfő
2008-01-25 - 15:05:32

Január 29. Kedd
2008-01-28 - 13:46:18

Január 26. Szombat
2008-01-25 - 13:45:16

Január 25. Péntek
2008-01-24 - 14:49:04


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu