Az elmúlt 10 évben hat önkéntes tréningsorozatot szervezett elítélteknek a rehabilitációs börtönprogram keretében a debreceni AVP Hungary Közhasznú Egyesület ? közölte ma Szántó Eszter, az egyesület elnöke a cívisvárosban. Elmondása szerint az elsősorban kommunikációfejlesztésre, közösségépítésre és kockázatkezelésre szakosodott, 1993-ban alakult egyesület 1997-ben indította el rehabilitációs börtönprogramját, amelyet ma már az ország hét büntetés-végrehajtási intézetében alkalmazzák. A program keretében az önkéntesen jelentkező elítélteknek háromnapos intenzív tréningeket szerveznek, amit többször megismételnek. A tapasztalatok szerint a tréningen részt vevők körében 30 százalékkal kevesebb a fegyelemsértés és szívesebben vesznek részt a börtön belső közösségi életében. A programot az Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatja, s ennek keretében az öt szóban forgó szervezet összesen 100 millió forintot, s ebből 40 milliót a debreceni program kapott. Utóbbi keretében az elmúlt években több mint 100 szabadult elhelyezkedését támogatta az egyesület.