Az MSZP kivár Tóth József ügyében2008-01-12 - 16:47:19
| Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek még pénteken azt mondta: névtelen feljelentés alapján, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik vizsgálat az M3-as Kht. pénzügyi, elszámolási tevékenységével kapcsolatban. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ügyben 2007. december 22-én - Tóth József állítólagos ügyében folyamatban van egy nyomozóhatósági eljárás, az MSZP megvárja ennek végét, és csak azután kommentálja azt - így reagált szombaton a Független Hírügynökségnek Nyakó István, a párt szóvivője Tóth József hajdú-bihar megyei szocialista politikus korrupciógyanús ügyére. A HírTV egy három éve készített hangfelvételt mutatott be, amely szerint egy közpénzzel támogatott önkormányzati kht. 30 milliós hiányát akarta "lepapírozni" Tóth József - a politikus annak idején a megyei közgyűlés alelnöke volt. A felvételen a tudósítás szerint Tóth József arra kéri munkatársait, hogy visszadátumozott és utólag legyártott hamis dokumentumokkal kozmetikázzák a társaság könyvelését. Ezt egyebek mellett úgy oldották meg, hogy papíron havonta nyolcezer kilométert utazott a takarítónő. Nyakó István ugyanakkor hangsúlyozta: nem Tóth József, hanem Virágh László fideszes képviselő volt az, aki közgyűlési alelnökként hűtlen kezelést és okirathamisítást követett el. A Debreceni Ítélőtábla nemrég ítélte el őt emiatt jogerősen. Éppen ezért az MSZP megvárja, amíg lezárul a főügyészség nyomozása - tette hozzá. Tóth József a Független Hírügynökség megkeresésére egyelőre nem kívánta hivatalosan kommentálni az ügyet. Jónáné Pocsai Edit, a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség szóvivője a Független Hírügynökségnek még pénteken azt mondta: névtelen feljelentés alapján, egyelőre ismeretlen tettes ellen folyik vizsgálat az M3-as Kht. pénzügyi, elszámolási tevékenységével kapcsolatban. Különösen nagy vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt rendelt el nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség az ügyben 2007. december 22-én - tette hozzá. "Tény, hogy azok az állítások, amelyek a feljelentésben vannak, ezek egyértelműen bűncselekmény gyanújára utalnak.Tehát, elsősorban azt kell vizsgálni, hogy ezek a tények helyén valóak-e, megtörténtek-e és ha igen, mely bűncselekmény gyanúját meríti ki" - mondta a megyei főügyészség szóvivője. A nyomozást a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság végzi. Konkrét, a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyt nem nevezett meg a szóvivő. A nyomozás határideje 2008. február 22-e, de ez meghosszabbítható.
|
|