Január 10. Csütörtök
2008-01-09 - 16:08:07

A Vojtina Bábszínházban 9.30 és 11.00 órai kezdettel A vén kutya című dramatikus játszóház várja a gyerekeket.

15.00 órai kezdettel Házi borverseny lesz a Csapókerti Kertbarát Kör rendezésében A Csapókerti Közösségi Házban.

17 órától Ludman Éva festőművész kiállításának megnyítójára várják az érdeklődőket a Mű-Terem Galériába. A tárlat Január 31-ig tekinthető meg.

A Csokonai Színházban 18.00 órától A végzet hatalma című előadást tekinthetik meg Latinovits Zoltán bérlettel, 19 órától pedig a Kamara Színházban nézhetik meg A vihar című előadást.

18 órától a Turmalin Házban Angyal klub várja az érdeklődőket Tibáné Szűcs Ildikó vezetésével illetve ugyanebben az időben SZI Kommunikáció címmel Szabó Ilona ingyenes bemutató előadása is meghallgatható.

19.00 Tímár Péter: Casting minden című Magyar zenés filmvígjátékának Díszbemutatójára kerül sor az Apolló moziban. A film főszerepeit Kern András és Oláh Ibolya játszák. A szereplők és az alkotók 18.00 órakor érkeznek az Apolló mozi előcsarnokába.

A Nemzeti Filharmonikus Zenekar ad koncertet 19.30-tól a Bartók terem-ben.

A National Geographic Society nemzetközi fotópályázat hazai elődöntőseinek 150 legjobb képét tekinthetik meg a mai nappal kezdődően a Malomparkban. A kiállítás január 10 és 31 között látogatható.



További cikkek a témakörből
Január 11. Péntek
2008-01-10 - 11:37:42

Január 12. Szombat
2008-01-11 - 13:56:32

Január 09. Szerda
2008-01-08 - 10:03:07

Január 08. Kedd
2008-01-07 - 13:13:30


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu