A DVSC-TEVA vezetői leigazolták Fodor Marcellt, aki az előző szezont Diósgyőrben töltötte. A mindössze 20 éves balhátvéddel elöljáróink ötéves szerződést kötöttek.
A 183 centi magas, utánpótlás-válogatott labdarúgó korábban megfordult a Videoton az Újpest csapatában- olvashatóa dvsc.hu honlapon
A jelen legnépszerűbb küzdősportjának számító K-1 eddigi legrangosabb versenyének ad otthont februárban a főváros: a sportág vezetői úgy döntöttek, hogy a Papp László Sportarénában február 9-én, este fél 8-tól rendezendő viadal lesz a világbajnoki versenysorozat európai elődöntője. Katona Attila, a K-1 magyarországi licenctulajdonosa elmondta, ilyen típusú versenyt eddig csak Japánban rendeztek, így már az is óriási megtiszteltetés, hogy Magyarország házigazda lehet.
Szávay Ágnes egyesben maradt a 20., párosban pedig - köszönhetően Gold Coast-i diadalának - négy helyet javítva a 22. a női teniszezők legfrissebb világranglistáján.
A Nemzetközi Kerékpáros Szövetség arról értesítette a Magyar Olimpiai Bizottságot, hogy egy magyar versenyző is részt vehet a hegyikerékpáros szakág pekingi viadalán. Arra, hogy ezt a helyet melyik sportoló kapja meg, a honi szövetség tesz majd javaslatot. A pekingi ötkarikás játékokra augusztus 8. és 24. között kerül sor.