Hajdúszoboszlón a Kovács Máté Művelődési Központban 8-tól 16 óráig
LAKOSSÁGI VÉRADÁS-t rendeznek.
14.00 óri kezdettel a vojtina Bábszínházban a Szépen zengő pelikánmadár című családi előadást tekinthetik meg az érdeklődő gyerekek és szüleik. 10 órai kezdettel ugyanitt az ?Orrom krumpli, hajam kóc?? című kézműves foglalkozásvár mindenkit szeretettel.
18 órai kezdettel egy rég várt együttes, a Tankcsapda ad koncertet a Főnix Csarnokban.
Ismert musicalek, kedvelt népzenék és operett slágerek kiváló művészek előadásában ? ezt ígéri a Debrecenbe kéne menni! című vidám óévbúcsúztató koncert, amelyet ma 19 órától tekinthetnek meg az érdeklődők a Kölcsey Központ Nagytermében egy pohár pezsgő kíséretében.
Makláry Kálmán festőművész kiállítása 2008. Január 6-ig tekinthető meg a Medgyessy Ferenc Emlékmúzeum Kortárs művészeti Galériájában.
A ?Nagyfiúk? kiállítása a Mű-Terem Galériában a mai napig látogatható.
A MODEM II. emeleti Kiállítótermében Bukta Imre Kibontott táj című kiállítása 2008. Február 24-ig várja a látogatókat.
?A mozgókép varázsa? címmel az 1920-30-as évek mozifilm plakátjaiból látható válogatás kiállítás a Debreceni Egyetem Egyetemi és Nemzeti Könyvtárban. A tárlat 2008. Január 5-ig tekinthető meg.
A tavalyi kiállítás sikere után idén is ellátogat a debreceni Kölcsey Központba a Csodák Palotája Utazó Kiállítás, új játékokkal kibővülve újra várva a korábbi látogatókat is december 30-ig.
Nem utolsó sorban egy Szilveszteri rendezvényre szeretnénk invitálni a szórakozni vágyókat: December 31-én 20 órától a Rádió FM95 Szilveszteri Megabulija várja az évbúcsúztató fiatalokat. A hangulatról többek között Dj. Szatmári, a Dance 4 Ever, Alexsession valamint a MayDay házigazdái Collins és Behnam gondoskodnak. Az éjféli pezsgő pedig mindenki számára ajándék!