Debreceni Halvasárnap keretében ma egész napos programra várnak minden érdeklődőt a Kossuth térre. A hagyományteremtő szándékkal megrendezett halvasárnapon délelőtt 11 órától egészen 19 óráig tartanak a programok. A rendezvényt halszentelés nyitja majd, a Vox Iuventutis gyermekkórus lép színpadra. A főteret betlehemes játék tölti meg igazi karácsonyi hangulattal, de különleges élményt nyújthat a Hajdú Néptáncegyüttes, a Hollóének régizenei együttes, valamint a Görömbő Kompánia zenei produkciója is. Természetesen a halételek több formában is megtalálhatóak lesznek a rendezvényen, így a halászlét, a halpaprikást és a roston sült halat is megízlelhetik.
A XVII. Nemzetközi Betlehemes Találkozó keretében, ma 11 órától a Déri Múzeum Dísztermében a túrterebesi betlehemes csoport előadását tekinthetik meg.
14:00- tól a Vojtina Bábszínházban a Mutatványos Vitézek avagy Ludas Matyi Toldival kukoricázik című családi előadásra várják az érdeklődő gyerekeket és szüleiket.
Hajdúszoboszlón a Református Templomban 17 órától Karácsonyi Ünnepi Hangversenyt hallgathatnak meg.
Debreceni karácsonyváró városrészi programok várják a lakosságot: Az adventi vasárnapokon kirakodóvásár, kézműves bemutatók, egyházi kórusok éneke, ünnepi programok várják a látogatókat a karácsonyi díszbe öltözött történelmi belvárosban és a város több helyszínén.
Utolsó napjához érkezett a Rövidpályás Úszó Európa-bajnokság, így a sportág kedvelői még ma is szurkolhatnak kedvenceiknek.