Párosban is befejezte szereplését Czink Melinda a 225 ezer dollár összdíjazású indonéziai női tenisztornán.
A világranglistán 124. magyar játékos a cseh Sromovával az oldalán két játszma után veszített egy amerikai, dél-afrikai duóval szemben.
A Magyar Jégkorong Szövetség immár harmadik alkalommal pályázik az A csoportos világbajnokság rendezési jogára, a 2013-as viadallal kapcsolatos döntést jövő csütörtökön, Vancouverben hozza meg a nemzetközi szövetség.
A kongresszuson a magyar kandidálás a svéd, a cseh és a fehérorosz pályázattal veszi majd fel a küzdelmet.
A jelen helyzet szerint 160, szerencsés esetben 180 fős magyar csapat indul a jövő évi pekingi olimpián. Ezt Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke mondta tegnap, amikor a MOB-vezetés beszámolóját meghallgatta az Országgyűlés sport- és turisztikai bizottsága.
Délben megérkezett Isztambulba a magyar labdarúgó-válogatott, amely ma este fél 8-tól Törökország csapatával játszik Európa-bajnoki selejtezőmérkőzést.
Ma este 18 órától egy újabb újonc következik a DKSE számára.
A Budapest Bank férfi kézilabdaliga 2. fordulójának hét közi találkozóján a DKSE-Airport Debrecen csapata Mezőkövesdre látogat.