Jelenleg is ismeretlen tettes ellen nyomoz a rendőrség a Balla Irma-ügyben. A nyomravezetői díj kapcsán érdemi bejelentés nem érkezett, ettől függetlenül voltak állampolgári bejelentések. A Haon úgy tudja, eddig több mint 200 tanút hallgattak meg az ügyben. Még nem ért véget az összes szakértői vizsgálat, a helyszínen talált DNS-minták vizsgálatainak viszont már vannak részeredményei. Ezen felül nyomszakértőt, igazságügyi orvosszakértőt, és informatikai szakértőt is bevontak az ügy felderítésébe, ezen vizsgálatoknak nagy része egymásra épül. A debreceni önkormányzati képviselőnőt lakásában verték agyon, holttestére a fia bukkant rá április 7-én.