Szávay Ágnes legyőzte az ukrán Julija Vakulenkót, ezzel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét aratva bejutott a legjobb nyolc közé az amerikai nyílt teniszbajnokságon.
A magyar játékos 6:4, 7:6-ra nyert a nyolcaddöntőben.
Következő ellenfele a 2004-ben bajnok, negyedik helyen kiemelt orosz Szvetlana Kuznyecova lesz.
Az MTK hazai pályán 4-1-re legyőzte a Zalaegerszeg együttesét a labdarúgó Soproni Liga hetedik fordulójának zárómérkőzésén, ezzel egyedüliként továbbra is veretlen a pontvadászatban. A tabellát a Bp. Honvéd vezeti 16 ponttal, az MTK második 15-tel, míg a harmadik a Fehérvár FC 13-mal.
Debrecen és még további tíz város jelentkezett a 2010-ben esedékes I. Nyári Ifjúsági Olimpiára.
A jelentkezőknek október 26-ig van módjuk, hogy válaszoljanak a NOB kérdéssorozatára. November 12-én már csak azok fognak állva maradni, akik megfelelő pályázati anyaggal rukkoltak elő. A helyszínt 2008 februárjában döntik el.