Erdő Péter: A nehézségek ellenére is van okunk az örömre
2007-09-02 - 12:33:34

Különleges tanévet kezdünk, sok nehézség és probléma között élünk, ám mégis van okunk az örömre - mondta Erdő Péter bíboros a katolikus iskolák országos tanévnyitóján a debreceni Svetits Gimnázium Szent Kereszt-kápolnájában szombaton.

"Különleges tanévet kezdünk az idén sok nehézség és probléma között élünk, ám mégis van okunk számtalan apróbb és nagyobb helyzetben az örömre. Egyes egyházi intézményeink megújulása is az öröm jele, annak a jele, hogy az isteni gondviselés nem hagyott minket magunkra" - fogalmazott a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke a Szent József gimnáziummal közös tanévnyitón.

A bíboros azt mondta, hogy ez egyben felszólítás is, miszerint működjünk együtt a gondviseléssel, hiszen vannak még erőforrásaink. Hiába idősebb az ország népessége, mint néhány évtizeddel ezelőtt, hiába csökkent a magyarság összlétszáma, hiába küszködünk gyakran gazdasági gondokkal, vannak még tartalékaink. Szívünkben, önzetlenségünkben, összetartásunkban, ami összeköt katolikust a katolikussal, magyart a magyarral, embert az emberrel - ebben rejlenek a tartalékok - jelentette ki Erdő Péter.

Az egyházi intézmények megújulása is ennek az összetartásnak az eredménye - emlékeztetett a bíboros, majd arról beszélt, hogy fontos, miként állunk hozzá egy munkához, akár munkatársként, tanítványként, vagy oktatóként és hogyan közelítünk emberileg a feladatainkhoz, mert ezekben is nagy tartalékaink vannak. Legyen bennünk olyan áldozatkészség, amely az időnket az energiánkat, sőt a magánanyagi forrásainkat sem kíméli, hanem egy szép, közös cél érdekében ezeket is hajlandó feláldozni.

A katolikus oktatási intézmények hivatásáról szólva a bíboros úgy fogalmazott: a hit által megvilágosodott emberi értelem tágabb képet tud adni a valóság egészéről. Az egészre való rálátás viszont felkeltheti bennünk a felelősség érzését önmagunkért, egymásért, a jövőért, a hazánkért, a környezetünkért, a térségünkért, az egész emberiségért. Bár kicsik és látszólag eszköztelenek vagyunk, de nagyon sok múlik a katolikus oktatási intézményeken és minden egyes hívő oktatón.

A szentmisét követően Erdő Péter bíboros, prímás, esztergom-budapesti érsek felszentelte a Szent József Katolikus Gimnáziumnak az önkormányzattól két éve visszakapott és 600 millió forintért felújított épületét, melyben 244 diák kezdi meg az idei tanévet.

(MNO)



További cikkek a témakörből
Tűz a belvárosban
2007-09-03 - 06:51:56

Sürgősségi centrum
2007-09-03 - 06:52:49

Észak-Alföld: több mint 33 millió forintos fogyasztóvédelmi bírság
2007-09-02 - 08:52:41
A szervezet Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 1122 ellenőrzést tartott, ebből 915-öt a vendéglátásban, ahol 534 üzletben fedeztek fel kisebb-nagyobb szabálytalanságot. Ezek közül a súlyosabb kategóriába tartozott, hogy az egyik debreceni strandon egy vállalkozó mindenféle engedély nélkül árusított
Kétezer lefoglalt autónál tartanak a vámosok a keleti határszakaszon
2007-09-02 - 08:41:52
A lefoglalt autók nagy részét kiváltják a tulajdonosok. Volt olyan eset, hogy a sofőr már a határon kifizette a kiszabott egymillió forintos bírságot, így továbbmehetett. Előfordul azonban az is, hogy a tulajdonos hagyja veszni a kocsit. Ha a lefoglalt autók gazdái nem fizetik ki a bírságot, akkor a VPOP az elkobzás után elárverezi a járműveket.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu