Észak-Alföld: több mint 33 millió forintos fogyasztóvédelmi bírság
2007-09-02 - 08:52:41

A szervezet Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 1122 ellenőrzést tartott, ebből 915-öt a vendéglátásban, ahol 534 üzletben fedeztek fel kisebb-nagyobb szabálytalanságot. Ezek közül a súlyosabb kategóriába tartozott, hogy az egyik debreceni strandon egy vállalkozó mindenféle engedély nélkül árusított

Gyakorlatilag minden második esetben találtak valamilyen kifogásolnivalót az ellenőrök az észak-alföldi régió három megyéjének vendéglátó és kereskedelmi szálláshelyein, valamint a mutatványosainál az idegenforgalmi főszezonban végzett ellenőrzések során.
Bírságként több mint 33 millió forintot szabtak ki - közölte a regionális közigazgatási hivatal fogyasztóvédelmi felügyelősége az MTI-vel. A szervezet Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében összesen 1122 ellenőrzést tartott, ebből 915-öt a vendéglátásban, ahol 534 üzletben fedeztek fel kisebb-nagyobb szabálytalanságot. Ezek közül a súlyosabb kategóriába tartozott, hogy az egyik debreceni strandon egy vállalkozó mindenféle engedély nélkül árusított, egy szolnoki vendéglátós pedig két hónapja bevont engedélye ellenére működött, míg egy helyen olyan űrmértéket használtak fél decis pohárnak, amelybe e mennyiség felét sem lehetett beletölteni.
A megvizsgált 97 kereskedelmi szálláshely közül 67-ben tártak fel kifogásolnivalót, és az egyik gyakori probléma az volt, hogy a szállásdíjat tartalmazó árlista hiányzott a szállodai és a panzióbeli szobákból. A mutatványosok esetében a berendezések megfelelő, biztonságos működését, műszaki bizonylatait vették górcső alá, és kirívó hiba miatt egyet sem kellett leállítani. A szabálytalanságok miatt azonban öt üzemeltetőnek közel fél millió forint bírságot kell befizetnie.



További cikkek a témakörből
Erdő Péter: A nehézségek ellenére is van okunk az örömre
2007-09-02 - 12:33:34
Különleges tanévet kezdünk, sok nehézség és probléma között élünk, ám mégis van okunk az örömre - mondta Erdő Péter bíboros a katolikus iskolák országos tanévnyitóján a debreceni Svetits Gimnázium Szent Kereszt-kápolnájában szombaton.
Tűz a belvárosban
2007-09-03 - 06:51:56

Kétezer lefoglalt autónál tartanak a vámosok a keleti határszakaszon
2007-09-02 - 08:41:52
A lefoglalt autók nagy részét kiváltják a tulajdonosok. Volt olyan eset, hogy a sofőr már a határon kifizette a kiszabott egymillió forintos bírságot, így továbbmehetett. Előfordul azonban az is, hogy a tulajdonos hagyja veszni a kocsit. Ha a lefoglalt autók gazdái nem fizetik ki a bírságot, akkor a VPOP az elkobzás után elárverezi a járműveket.
Új sürgősségi centrum
2007-09-01 - 13:26:03
A rendelő a felnőttorvosi ügyelet szomszédságában található, ám külön orvosi csapat várja a pácienseket.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu