Sport
A héten két fontos mérkőzés is vár a Lokira. Ma a keret két részre oszlott, az egyik fele délelőtt edzett az atlétikai stadionban, a csapat másik fele a holnap 16 órakor kezdődő Nyíregyháza elleni Ligakupa-mérkőzésre készült. Szombaton csapatunk a Kaposvár ellen feledtetheti az MTK-tól elszenvedett vereséget, a találkozót 16 órától rendezik az Oláh Gábor utcai stadionban.
Bertók Attila aranyérmet szerzett a texasi Big Springben rendezett 16. sárkányrepülő-világbajnokságon. A magyar szövetség tájékoztatása szerint Bertók végig vezetve nyerte meg a viadalt, amelyen 25 ország 109 versenyzője indult. A vb másik magyarja, Gruber Ferenc a 64. lett, a kettejük alkotta csapat pedig a 14. pozícióban zárt.
New Yorkban elkészítették az amerikai nyílt teniszbajnokság selejtezőjében az első kör sorsolását, a kvalifikációnak három magyar résztvevője lesz. A világranglistán 133. Czink Melinda 25. kiemeltként az amerikai Asia Muhammed, a 139. helyen álló Nagy Kyra 29. kiemeltként a horvát Ivana Abramovic, míg a 253. Gubacsi Zsófia a spanyol Marta Marrero ellen kezd. A US Open hivatalos honlapja szerint egyikük sem lép pályára a selejtező keddi nyitónapján.
A magyar csapatok közül csak a PLER-Airport bosszankodhat az európai kézilabdakupák mai bécsi sorsolása miatt. A férfi KEK-ben érdekelt fővárosi gárda a szlovén Trimo Trebnjét kapta ellenfélnek a 2. körben. Az EHF Kupában a DKSE-Airport Debrecen egy belga-holland párharc győztesével mérkőzhet majd a 32 közé jutásért.