A Hajdúhét programsorozat keretein belül a Fradi labdarúgócsapatának a vendégjátékára kerül sor szerdán délután Hajdúböszörményben. A találkozón két játékost is búcsúztatnak a hazaiak.
Az Újpest hazai pályán két góllal kikapott a Kaposvártól a labdarúgó NB I 4. fordulójának hétfői zárómérkőzésén.
Az újpestiek első vereségüket szenvedték el a szezonban, a kaposváriak még nem találtak legyőzőre ebben a bajnokságban.
Ma délután 16.30-tól újabb felkészülési mérkőzést játszik a DVSC-Aquaticum alakulata: a Loki a román bajnokság egyik élcsapatát, a Kolozsvár gárdáját fogadja a Hódos Imre-sportcsarnokban.
Várhatóan három hónapig nem játszhat Wayne Rooney, a Manchester United és az angol válogatott futballsztárja, aki vasárnap szenvedett súlyos sérülést.
A 21 éves csatár a Reading elleni bajnoki nyitány (0-0) első félidejében sérült meg, és a szünetben le kellett cserélni. A kórházi vizsgálatok során kiderült, hogy bal lábfejében hajszáltörés keletkezett.
A múlt héten nem versenyző Szávay Ágnes egy helyet rontott korábbi pozícióján, így jelenleg a 39. a női teniszezők világranglistáján.
A Los Angelesben vasárnap diadalmaskodó szerb Ana Ivanovic már negyedik a rangsorban, amelyet továbbra is a belga Justine Henin vezet.