Az Észak-alföldi Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. pályázatot hirdet településrészek közötti közúti közlekedési kapcsolatok, és jelentős gazdasági súllyal rendelkező területek megközelíthetőségének javítására. Pályázhatnak Önkormányzatok, és azok által létrehozott társulások, és lehetőség van a pályázat benyújtására és megvalósítására konzorcium keretében is. Fejlesztést az Észak-alföldi régióban, a pályázó település tulajdonában lévő területen lehet végrehajtani. A pályázat meghirdetésekor a rendelkezésre álló keretösszeg, az idei és a jövő évre 2367 millió forint. A támogatás összege minimum 40 millió, maximum 400 millió forint lehet. A pályázatok benyújtására augusztus 16-tól november 16-ig van mód.