ELFSBORG-DEBRECEN 0-0. Kouemaha gólját az első félidő végén nem adta meg a bíró, a hajrában pedig kiállította a kamerunit. A Loki csupán érvénytelen találatig jutott Borasban, és kiesett a Bajnokok Ligája selejtezőjéből.
A XVII. Karnevál Kupát Debrecen Város Nagydíjáért augusztus 10 és 12 között rendezik meg a cívisvárosban. Az idei nemzetközi utánpótlás torna előkészületei befejeződtek, több, mint 100 csapat 300 mérkőzést játszik a 3 nap alatt. A labdarúgó mérkőzéseket az Oláh G. utcai sportpályákon illetve a Nagyerdei Stadionban játszák.
Győzelemmel folytatta szereplését a Világliga nyolcas döntőjében a magyar férfivízilabda-válogatott, amely szerdán, a B csoport 2. körében 7-5-re verte a német csapatot.
Jelentős bevételnövekedést ért el a Forma-1-es Magyar Nagydíj rendezője, idén többen voltak kíváncsiak a hazai versenyre, mint korábban. Ebben az évben a csütörtöki bokszutca-látogatással együtt 250 ezer néző járt a Hungaroringen a 3 és fél nap alatt. Ennek köszönhetően 2006-hoz képest az idei évben 32,6 tized százalékkal magasabb bevételt könyvelhettek el.