Sport
Mintegy háromórás utazást követően tegnap délben megérkezett a svédországi Boras városába a DVSC-TEVA labdarúgócsapata és a küldöttsége.
Mindkét csapat vezetőedzője egyetért abban, hogy a svéd bajnok az esélyesebb a továbbjutásra a DVSC-Elfsborg Bajnokok Ligája párharcban, miután a skandinávok Debrecenben 1-0-ás előnyre tettek szert. A ma este 19 órától kezdődő visszavágó előtti hivatalos sajtótájékoztatón Miroslav Beránek úgy ítélte, hogy mindössze 20 százalék a Loki sansza a továbbjutásra.
A DVSC-Aquaticum és a Tajtavill-Derecske egymás ellen játszanak előkészületi mérkőzést. Kétszer is egymásnak feszülnek a csapatok, először ma 17.30-tól Derecskén, majd péntek délelőtt 10 órától Debrecenben, a Hódos-sportcsarnokban.
A McLaren-Mercedes fellebbezett a Nemzetközi Automobil Szövetségnél, miután a versenybizottság vasárnapra virradóra úgy döntött, hogy az istálló nem kaphat pontot a Forma-1-es Magyar Nagydíj csapatversenyében.
A versenybizottság azért büntette meg a gárdát, mert a szombati időmérő edzés hajrájában a vb-címvédő Fernando Alonso a boxutcában a kerékcserénél feltartotta csapattársát, Lewis Hamiltont.