A Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztály Nyomozó Alosztálya lopás miatt eljárást folytat ismeretlen elkövetővel szemben, aki július 6-án délután 2 és 4 óra között egy debreceni galéria kiállítóterméből elvitte a Szent Lászlót ábrázoló szobrot. Az alkotás bronzból készült, talapzatán J.R. monogram található, súlya kb. 8 kg. A Debreceni Rendőrkapitányság várja mindazok jelentkezését, akik a szoborral kapcsolatban bármilyen érdemleges információval rendelkeznek. Jelentkezni lehet személyesen a Debreceni Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályán, a Budai Ézsaiás u. 4. szám alatt, illetve telefonon az 516-400-as telefonszámon vagy a 107-es segélyhívón.