Két mérkőzést rendeznek ma a labdarúgó NB I, 3. fordulójának nyitónapján. A kedden a Bajnokok Ligája találkozón a svéd Elfsborgtól 1-0-s vereséget szenvedett DVSC Siófokra látogat, míg az eddig még veretlen Zalaegerszeg a nyeretlen Diósgyőrt fogadja
A mai nyoni sorsoláson kiderült, amennyiben a Debrecen továbbjutna a svéd Elfsborggal szemben, akkor a spanyol FC Valenciával találkozna a labdarúgó Bajnokok Ligája harmadik, utolsó selejtezőkörében. Az első mérkőzéseket augusztus 14-én és 15-én rendezik, a visszavágókat két héttel később. A Debrecen Spanyolországban kezdene, ha jövő szerdán túljutna az Elfsborgon. A sorsolás eredményeként a Budapest Honvéd pedig a német Hamburger SV csapatával találkozik a labdarúgó UEFA Kupa második, utolsó selejtezőkörében.
A spanyol Fernando Alonso nyerte a második mai edzést a 22. Formula?1-es Magyar Nagydíjon, megelőzve a meglepetés-második Heikki Kovalainent és csapattársát, a vb-éllovas Lewis Hamiltont. A pilóták között kis különbségek döntöttek, Alonsónál még a 11. helyezett Ralf Schumacher is csak 993 ezreddel volt lassabb. Kimi Räikkönen és Felipe Massa ezúttal csak a hatodik és a hetedik helyen zárt, az első tíz között nem volt egy másodperc.