A keddi Elfsborg elleni Bajnokok Ligája-selejtező előtt, holnap a Győrt fogadja a bajnoki címvédő Debrecen a labdarúgó NB I második fordulójában. A debreceniek az első körben a Diósgyőr vendégeként nyertek 2-1-re, a győriek nyitó-találkozója elmaradt a Nyíregyháza ellen. A listavezető Budapest Honvéd a Sopron vendége lesz.
Cseh László - aki mindenütt első lett, ahol csak rajthoz állt - négy aranyéremmel lett gazdagabb, miután három egyéni számot követően a Kőbánya SC gyorsváltójával is diadalmaskodott az úszó országos bajnokságon. Az olimpiai bajnok mellúszó klasszis, Kovács Ágnes a nem olimpiai távon, 50 méteren idei egyéni legjobbjával magabiztosan nyert ifjú riválisai előtt.
Szávay Ágnes két szettben nyert a szlovák Dominika Cibulkova ellen, így bejutott a legjobb nyolc közé az ausztriai Bad Gasteinben zajló, 175 ezer dollár összdíjazású salakpályás női tenisztornán. A hatodik helyen kiemelt magyar játékos az első szettet még "csak" 7:5-re hozta, ám a második felvonásban már esélyt sem hagyott riválisának, aki az első körben az olasz Flavia Pennettát búcsúztatta.