Pénteken 19 órakor két mérkőzéssel veszi kezdetét a labdarúgó NB I 2007/08-as idénye, melynek legnagyobb kérdése, hogy a Debrecen sorozatban negyedszer is megnyeri-e a bajnokságot. A négynapos első fordulóban a címvédő vasárnap 18 órától a keleti rivális Diósgyőr vendége lesz. A Loki megállítására leginkább esélyesnek tartott csapatok közül az Újpest az újonc Siófokhoz, a kupagyőztes Budapest Honvéd a REAC-hoz látogat, míg a legutóbb második MTK Budapest a Fehérvár FC-t fogadja.
A Duna Televízió közvetíti a Debreceni VSC-TEVA labdarúgócsapatának hazai Bajnokok Ligája-selejtezőjét. Azt még nem tudni, hogy a július 31-én 20:45-kor kezdődő első felvonáson ki lesz a vendég. A Duna Televízió élőben sugározza majd a debreceni találkozót, amelynek helyszíni riportokkal felvezetett közvetítése 20.20-kor kezdődik.
A Világcsúcs Akadémia speciális elismerésben részesítette Nadia Comaneci volt tornászt.
A román születésű, az Egyesült Államokban élő sportember az 1976-os montreali olimpián - 14 esztendősen - hét alkalommal is a maximális tíz pontot kapta gyakorlataira, így az akadémia őt nevezte meg a tornasport világcsúcstartójának.