Még nem tudni, hány kórház és mennyit kap a megígért 6 milliárd plusz támogatásból.
A kórházak az egészségügyi alapból júliusban, augusztusban és szeptemberben, a betegforgalom növekedésének kompenzálására, valamint várólistájuk csökkentésére fordíthatják a juttatást. A tárcától kapott tájékoztatás szerint Hajdú-Bihar megyében a Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma kiemelt intézményként, 327 millió forintot kap, míg a Kenézy Kórház 189 millió forint volumenkorlát kiegészítéshez jut a minisztérium döntése alapján. A Klinika vezetői azt mondták, hivatalos értesítést még nem kaptak a szaktárcától, ezért annak megérkezéséig nem kívánnak nyilatkozni.
A Kenézy Kórház főigazgatója azonban elmondta, a juttatásnak köszönhetően a három hónapban 10-15 százalékkal több beteget tudnak ellátni.