Levegőbe lőtt, majd autókat tört össze egy 18 éves fiú Debrecenben
2007-07-18 - 14:32:11

A rendőrök a fiatalembert előállították a debreceni kapitányságra, ellene garázdaság, valamint lőfegyverrel való szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás.

Levegőbe lőtt, majd az intézkedő rendőrök elől elmenekült, s elfogása előtt autókat tört össze egy 18 éves fiatalember Debrecenben - közölte az MTI-vel szerdán Szőke Bernadett rendőr főtörzszászlós.
A kedd este történtekről a debreceni rendőrkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy a rendőrök a Tócós kerti lakótelepen két fiatalra figyeltek fel, akik közül egyikük egy "fegyvernek látszó tárggyal" a levegőbe lőtt. A rendőrök igazoltatni akarták őket, de a lövöldöző egy mikrobuszba ugrott és a helyszínről elhajtott. A járőr meghallgatta a helyszínen maradt fiatalembert, s a gépkocsi rendszáma alapján segítséget kértek a menekülő elfogáshoz. A 18 éves fiatalember menekülése során egy kanyarban elvesztette uralmát a gépkocsi fölött és az ott parkoló autóknak ütközött, amelyekben jelentős anyagi kárt okozott. A menekülő autójával később megállt egy füves területen, ahol elrejtette a fegyvert, amiről később kiderült, hogy gáz- és riasztópisztoly.
A rendőrök a fiatalembert előállították a debreceni kapitányságra, ellene garázdaság, valamint lőfegyverrel való szabálysértés elkövetése miatt indult eljárás.



További cikkek a témakörből
Hőségriadó - gyorsított átkelés a keleti határállomásokon
2007-07-18 - 14:53:01
A sajtóreferens-helyettes tájékoztatása szerint a forgalom gyorsítása nem csökkentheti a szigorú vámellenőrzések hatékonyságát, a szúrópróbaszerű, tételes vizsgálatokat minden esetben következetes alapossággal elvégzik.
Sport
2007-07-18 - 17:28:35

Két kilométerrel rövidebb volt a Debrecen Maraton
2007-07-18 - 14:17:46
A versenyt a kenyai Philip Serem nyerte 2:10:46 órás idővel. A 42,195 km-es távon ez kiváló eredménynek számít, 39,995 km-en már nem.
A diákok nyári munkavégzésének adójogi kérdéseiről
2007-07-18 - 13:38:52
Még egyszer fontos hangsúlyozni, hogy az adóterhet nem viselő járandóság kivételével minden említett jövedelemfajta esetén bevallást kell adnia a fiatalnak, az adóévet követő év május 20-ig. Fontos tudnivaló, hogy bármely jövedelem csak akkor fizethető ki, ha a diák rendelkezik adóazonosító jellel, ami az adóhivatal ügyfélszolgálatainál igényelhető.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu