Nem bírt egymással a kupagyőztes Budapest Honvéd és a bajnok Debrecen, így 1-1-es döntetlen született a Szuperkupa első felvonásán a Bozsik stadionban.
A hajdúságiak a semmiből egyenlítettek, ami láthatóan megzavarta a hazai együttest. A hajrában ismét fölénybe került a kupagyőztes, de csak két lesgólra futotta az erejéből, így a debreceniek kedvezőbb helyzetből várhatják a vasárnap fél 9-kor kezdődő, hazai visszavágót.
Ma délben kezdődik a jegyárusítás a Puskás Ferenc Stadionban augusztus 22-én sorra kerülő barátságos labdarúgó-mérkőzésre, amelyen a világbajnok olasz válogatott lesz a magyar együttes ellenfele.
Szombaton 15 órától a salakmotoros páros Európa-bajnokság egyik középdöntőjét rendezik meg a debreceni Gázvezeték utcai salakstadionban.
A Hajdú Volán SC által szervezett viadalon hét ország, Horvátország, Ukrajna, Norvégia, Oroszország, Románia, Lengyelország és Magyarország csapatai mérik össze erejüket. A hét csapatból a legjobb három kvalifikálja magát a fináléba, amit szeptember 1-jén, az olaszországi Terenzanóban rendeznek.
Az Európai Bizottság "Fehér Könyvet" fogadott el a sportról, amelyben leszögezi: bár ez a tevékenység valóban sajátos jellegű, ám így is meg kell felelnie a konkurencia és a kereskedelem szabadságáról szóló EU-jogszabályoknak.