Holnap este 8 órakor a Kossuth téren ünnepélyes megnyitóval indul az U23-as atlétikai Európa bajnokság Debrecenben. A megnyitón ott lesznek a résztvevő országok, vagyis 44 ország versenyzői. Az EB-n négy debreceni versenyző is megméreti magát.
Holnap lesz a Szuperkupa döntő. A DVSC-TEVA ahhoz, a Budapest Honvédhoz látogat, amelytől a Magyar Kupa döntőjében már vereséget szenvedett. A mérkőzés holnap este fél 9-kor kezdődik a Bozsik- stadionban. A Szuperkupa-visszavágót pedig július 15-én, vasárnap este fél 9-től játsszák az Oláh Gábor utcai stadionban.
A százezredik próbázót várják idén, július 21-én szombaton a 26. Balaton-átúszás szervezői. A Révfülöp és Balatonboglár közötti 5,2 tized km-es viadalon az erőpróbáról készült statisztikák szerint az idén célba ér a százezredik úszó is, akit ajándékokkal köszöntenek majd.