FORMA 1 MAGAZIN
2007-07-08 - 19:14:32

A finn Kimi Raikonnen győzelmével zárult a Brit GP. A világbajnokság 9. futamát a második rajtkockából kezdte a Ferrari pilótája, és elsősorban a remek taktikának köszönhette sikerét - sorozatban másodszor, idén harmadszor. Raikonnen mögött a két McLaren ért be, Fernando Alonso és a pole pozícióból rajtoló Hamilton sorrendben. Nem volt szerencséje a másik Ferrarisnak. A brazil Felipe Massa autója a rajt előtt néhány másodperccel lefulladt, ezért a boxutcából eredt a mezőny után. Massa az utolsó pozícióból az ötödik helyre küzdötte fel magát, előtte, negyedikként a lengyel Robert Kubica zárt a BMW-vel. Pontszerző helyen végeztek a Renault-k: Kovalainen a hetedik, Fisichella a nyolcadik lett.
Összetettben Lewis Hamilton vezet, neki 70 pontja van, csapattársa, a címvédő Fernando Alonso a második 58 egységgel. A harmadik helyre Raikonnen jött fel, ő 52 pontnál jár, 51-gyel azonban ott lohol a sarkában Massa. A konstruktőrök között A McLaren áll az élen, a második a Ferrari, az ezüst nyilak előnye 25 pont az olaszokkal szemben.

Kémjátszma a Forma-1-ben. Napok óta izgalomban tartja a száguldó cirkusz világát a nemrég napvilágot látott eset: A Ferrari azóta elbocsátott mérnöke, Nigel Stepney állítólag fontos dokumentumokat játszott egy McLarennél dolgozó magas beosztású szakember, Mike Coughlan kezére. A hírek szerint a dokumentumok tartalmazták a Ferrari csapat szervezeti felépítését, stratégiai terveit, de még az autók fejlesztéset, sőt beállításait is. A korábbi Ferrari-mérnököt ezen túl azzal is megvádolták, hogy szabotázsakciót tervezett a csapat ellen, és gyanús port szórt az autók üzemanyagtartájába a maranellói bázison. Az ügy természetesen bíróságon folytatódik. A McLaren csapatfőnöke, Ron Dennis közben máris felkérte az FIA-t, hogy vizsgálják meg autóikat - ebből kiderülne, hogy a McLaren nem használta a Ferrari-mérnöktől kapott információkat az autók fejlesztésekor. Stepney, a meggyanúsított Ferrari-mérnök kitart ártatlansága mellett, szerinte azért indult ellene a lejárató-kampány, hogy ki tudják rúgni az olasz csapattól.

Kevesebbért is maradna Ralf Schumacher. A jelenlegi mezőny egyik legjobban kereső pilótája a mostani, évi mintegy 22 millió dolláros fizetésének nagy részéről lemondana, csak azért, hogy maradhasson a Toyota versenyzője. A hírek szerint a Toyota jövőre mindössze 5 milliót keresne a prémiumok nélkül.

(Szújó Zoltán)



További cikkek a témakörből
?sszel indul az ivóvízjavító-program
2007-07-09 - 07:09:03

Nem volt telitalálat
2007-07-09 - 07:09:20

Aligátorteknős a debreceni csatornában
2007-07-08 - 15:43:14
Egy Amerikában honos aligátorteknősre bukkantak a debreceni csatornában. A fél méteres páncélos akár az embernek is nekitámad, és az ujját is le tudja harapni. Valószínűleg valaki még évekkel ezelőtt dobhatta ki otthonából, amikor túl nagyra nőt.
Eltérően ítélik meg az értékalapú ingatlanadóval kapcsolatos elképzeléseket a nagyobb önkormányzatok
2007-07-08 - 09:42:21
Kósa Lajos, Debrecen polgármestere ugyanakkor katasztrofális ötletnek tartja az értékalapú ingatlanadó tervezetét, aminek a bevezetése szerinte megoldhatatlan feladatot jelent az önkormányzatok számára.

Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu