Sport
2007-06-28 - 08:21:28

Hamarosan megtudjuk, melyik együttessel mérkőzik meg a Bajnokok Ligája második selejtezőkörébe bekapcsolódó DVSC-TEVA, ugyanis pénteken 12 órakor az Európai Labdarúgó Szövetség központjában, a svájci Nyonban megtartják az első és második csoport sorsolását. A Loki a 14 nem kiemelt csapatból kap majd ellenfelet. Mivel a második csoportban 12 olyan együttes van, amelynek az első körben játszania kell, így előfordulhat, hogy csak azt tudjuk meg, melyik mérkőzés győztesével játszik a csapat. Az UEFA honlapja szerint a második kör első mérkőzését július 31-én, vagy augusztus 1-jén, illetve augusztus 7-én vagy 8-án játszák.


Az FTC szerdai elnökségi ülését követő sajtótájékoztatón bejelentették, hogy új igazgatóság irányítja a jövőben az FTC zRt.-t. A háromtagú grémium tagja Berki Krisztián, dr. Horváth Gábor és Takács Tibor. Az igazgatóság elnöke közülük kerül ki pénteken. A testület munkáját egy háromtagú felügyelőbizottság felügyeli majd: Ferenczy László, Kaposi Csaba és Menráth István.


A londoni Grand Slam tornán Szávay Ágira két mérkőzés vár. A magyar teniszező ma délben játszik Aljona Bondarenko ellen, aztán este párosban is pályára lép. Ági magyar idő szerint 12 órakor a 9-es pálya első mérkőzését vívja a 24. helyen kiemelt ukrán klasszis ellen, majd rövid pihenő után a 16-os pálya programjának negyedik fellépőjeként a cseh Vladimira Uhlirova társaként párosban is feladat vár rá a cseh - orosz duó elleni összecsapáson.


Három vagy öt érem megszerzésével lenne elégedett a Magyar Vívószövetség vezetése a jövő hétfőn kezdődő belgiumi Európa-bajnokságon. A versenyen az olimpiai részvétel felé nagy lépést lehet tenni, az októberi világbajnokság azonban még ennél is fontosabb. A vívók évenkénti Európa-bajnoksága általában nem tartozik a topesemények közé, idén viszont igen, hiszen mint minden olimpia előtti évben, a csapatversenyek helyezései most sem törlődnek, és beleszámítják azokat a világranglistás helyezésbe.



További cikkek a témakörből
Már kimerült a keret
2007-06-28 - 08:22:54

Megerősítik a zöldhatóságokat
2007-06-28 - 10:27:14

Támogatás egynapos sebészetre
2007-06-28 - 07:05:53

16. Kotta Fesztivál
2007-06-28 - 07:04:06


Minden jog fenntartva! © CopyRight 2012.
Az oldalon szereplő információk felhasználása
csak az üzemeltető engedélyével lehetséges!

Best FM Szerkesztőség:
4024 Debrecen, Darabos u. 35.
Tel./FAX: (52)450-900


További elérhetőségek:
Játék: (52)500-540
SMS: 06-30-933-1046
E-mail: info@bestfm.hu

Zenei kérdések:
zene@bestfm.hu