Bűncselekmény hiányában védenceik felmentését javasolták ma az ügyvédek perbeszédeikben abban a Csongrád Megyei Bíróság előtt folyó perben, amelyben korábbi hajdú-bihari főrendőröket "többrendbeli vezető beosztású hivatalos személyként kötelesség-szegéssel elkövetett vesztegetés bűntettével" vádol az ügyészség.
Az elsőrendű vádlott, a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság volt közbiztonsági igazgatójának védője elmondta, a rendőrség által elvégzett szolgáltatásokkal kapcsolatban nem volt olyan konkrét szabály, amelyet védence megszegett volna, és mellyel jogtalan előnyt szerzett volna. A vádhatóság szerint a két korábbi rendőri vezető több alkalommal az alárendeltségében álló állománnyal végeztetett szolgáltatást különböző cégeknek, azok pedig a szolgáltatás ellenértékét, a rendőrséghez kötődő alapítványok számlájára fizették be.